Mosolyogj rám mikor átölellek....

Sziasztok!

Rettentően elmaradtam egy csomó írnivalóval, és megfogadtam, hogy igenis igyekezni fogok mindent bepótolni. Egy ilyen fontos és felejthetetlen eseményről is csak jó kéthetes késéssel emlékezem meg.

2015. január 23. Péntek!

Megérkezett! Nekünk délelőtt, nektek ott a messzi távolban otthon, délután!

Az érzés, ami feszít belülről, valahányszor ránézek erre a csodára, nos az leírhatatlan!

Azóta kicsit kötött az időm, mert itt van egy kis emberpalánta kinézetű csomagocska, akivel igyekszem minél többet együtt lenni, és talán egy picurkát el is kényeztetem, de nem tehetek róla, annyira szeretem!

Éjjel 2-kor felébred, rettentően belakmározik, azután úgy dönt, hogy eleget aludt már, és inkább társasági életet szeretne élni.

Ezért ilyenkor kihozom őt, hogy anyuék tudjanak pihenni. Az éjszaka az enyém – a miénk – a vállamra teszem őt, a kis finom pelyhes fejecskéjét a kulcscsontomon nyugtatja és szuszog.

Én meg olyan vagyok, mint aki épp az imént szívott el egy jókora füves cigit. Csak ülök, bárgyú mosollyal, könnyes szemekkel bámulom magunkat a tükörben, és nem tudok betelni a látványával, se a csodálatos babaillatával. Könnybe lábad a szemem a pici kis szusszanásaitól, a nyekergésétől, a csöppnyi testecske melegétől, és a szapora erős kis szívecskéjétől.

Nem gondoltam, hogy ennyire lehet szeretni egy ilyen aprócska, magatehetetlen kis lényt. Szívem minden szeretetével imádom ezt a csöppnyi csodát. Olyan tüneményes, olyan tökéletes, hogy szinte hihetetlen.

Folyton megérintem, és lopva simogatom a kis pihés fejecskéjét, a férfias széles hátát. Tudom, bolond vagyok, de 3 nyelven beszélek hozzá, had szokja csak az oroszt is. Szinte folyamatosan suttogok neki, vagy egy mesét, vagy énekelek halkan, és igen, már zongoráztunk is együtt, mert az nem lehet elég korán kezdeni, vagy mesélek neki a többiekről, akik olyan messze vannak, de ott a távolban, legalább annyira szeretik őt, ahogy itt mi, és rettenetesen várják azt a pillanatot, amikor majd végre először magukhoz ölelhetik.

Mindenki rettentően izgatott, tengeren innen és túl is!:)

Felváltva mutogatjuk a monitornak a picurt, aki ha fogjuk, jókat alszik, ha letesszük, nyekeregni kezd!:)

Nem vagyok fáradt, se álmos, ha vele lehetek. Kettőnké az egész hajnal, a napfelkelte. Kiállok vele az ablakba, és figyelem, ahogy feléled a világ, ő pedig elszunnyad a vállamon, és olyan boldog vagyok, amilyen csak nagyon ritkán. Amikor a hideg téli hajnalon feltűnik a vérszegény napkorong tapogatózó sugara, és beteríti a hófödte tájat, és ettől szikrázni kezd minden odakint, itt bent a biztonságos melegben, pedig egy apró csoda folyatja a nyálacskáját a nyakamba, nos, úgy érzem, ez a boldog pillanat, a tökéletes érzés.

Tudom, hogy ő nem az én kicsikém, és nagyon figyelek arra, hogy ne ragaszkodjak hozzá jobban a természetesnél, de anyu rám bízta őt, mikor még nagy volt a rémület. Azt mondta, jó anyja leszek, és bár én akkor, nem akartam hallani, amit mond, de azért utólag jó érzés, hogy rám bízta volna, és már azt is tudom, hogy érte, vagy egy másik csodáért, képes lennék mindent feladni, csakhogy vele lehessek, és egyszer így aludjon a vállamon.

Anyu szerint elkényeztetem, igaza van, tudom….

Eredetileg úgy terveztük, hogy éjjel kettőtől én figyelek rá, hogy a többieket hagyja pihenni. Aztán reggel lefekszem, alszom egy kicsit, és csak délután járok majd dolgozni.

Csakhogy nem vettük figyelembe az időjárást. Itt hatalmas a hó, hideg van, ráadásul tegnap felváltva esett a hó és az eső, ami aztán mindenre ráfagyott. A szemnek fantasztikus látvány, közlekedni viszont rendkívül veszélyes. Nem csak a korcsolyapálya utak miatt, hanem a jégpáncélba öltözött, elfáradt fák miatt is nagy a veszély, amik hatalmas recsegések közepette borulnak a fagyos talajra, néha pontosan a kocsik elé.

Nem merek egyedül közlekedni, így a dokival járok reggelente. Az én kocsim elmegy mindenütt, az ő szépsége, amúgy is hamar felfeküdne egy buckára, így mindketten jól járunk. Délután bejön a szalonba, aztán együtt megyünk haza.

Elég hosszú az út, mindenütt elakadt beborult kocsik, mi pedig lelkesen kiszállunk és tologatunk.

Próbálok minden alkalmat megragadni, hogy törzsgyökeres amerikaiak közelébe legyek, hogy figyelhessem, hogyan reagálnak, viselkednek különböző élethelyzetekre, mert eléggé idegennek érzem itt néha magam. Olyan kívülállónak, aki a partvonalról nézi a meccset!:)

A kicsi Maszatunk, anyu szerint, nem csak kinézetre hasonlít rám, hanem a természete is, mert ő is kicsit túlpörög folyamatosan. Elkapkodta a születését, és az evéseket is. Olyan mohón szopizik, hogy aztán meg fáj a pocija. Ilyenkor megmasszírozom neki, és annyira zabálnivaló, ahogy élvezi, egészen elernyed, és morog hozzá a maga kis nyelvezetén.

Aztán a vállamra teszem és teljesen csendben pihizik, egészen addig, amíg ott lehet. Remek kis tüdeje van, és jó erős hangja, és roppant kitartóan oázik, főleg ha éhes.

Volt egy nap, mikor kiestem a forgalomból és átaludtam 24 órát. Állítólag végig ordította, hiányzott neki a vállam.

Az egész csapat felváltva rohangászott vele a cicijükön cipelve, de csak sírdogált vigasztalhatatlanul.

A doki szerint nem csoda, ő is szívesebben aludna az én cicimen, mint apámén, de a nővéremnek nem ilyen esztétikai, hanem sokkal prózaibb magyarázata volt erre, szerinte megszokta a szívverésem ritmusát, és az hiányzott neki.

Sok gyerek például, akkor alszik jót, ha bekapcsolják neki a porszívót, mert az olyan zajt generál, mintha még az anyaméhben lenne.

Szóval ezek szerint ilyen vacak a szívem, és így zakatol.:(

Mondjuk, nem csodálom, nem a legfelhőtlenebb korszakomat élem, már ami a magánéletemet illeti.

Szóval jelenleg nélkülözhetetlennek tűnök a családban, mint természetes bió babanyugtató!

Anyunak pihenésre van szüksége, hogy regenerálódjon a gerince, kidolgoztunk neki egy gerinc gyógytornát, nagyon lajtosat, nem a fogyásért vagy ilyenek, hanem az egészsége érdekében.

Nem érdekel, hogy a hűtőben röfög egy idétlen malac, hogy röf-röf kövér vagy, nincs fogyókúra meg semmi, csak pihenés.

Anna idején 18 éve az öcsénk – a nagytesó – rosszul feküdt és szétnyomta anyu két csigolyáját. Érzékeny maradt neki azóta is, ha megfázik, rögvest ráhúzódik, sokszor menni is alig tud, és mivel dolgoznia kellett, és egy időben hétvégézett is folyamatosan, mielőtt lediplomázott és az apuhoz került, nem lehetett beteg, és nem pihentette.

Hát most fogja! Akár tetszik neki, akár nem!

Ez nem azt jelenti, hogy én csinálok mindent. Korántsem, mint ahogy a képen is látható, mindenki nagyon igyekszik kivenni a munkából a részét.:) Erőn felül, és ez annyira megható, ezektől a szőrösszívű pasiktól.

Nem csak apu, a doki is remekül pelenkáz, imádom hallgatni, ahogy morognak közben, hogy nahát, hogy tudsz ilyen büdöset szarni?

Vagy, ahogy kikérik maguknak, mi az, hogy már megint beszartál? Hát még rád se adtam a rugidat! Nem tudtál eddig tojni? Vagy tartogatni még egy kicsit, amíg a Luna felvesz?

Valahányszor masszírozzuk a pociját, és ő lelkesen durrogtat, minden jelenlévő pasi rám mereszti a szemét, és nem mulasztja el valamelyik megjegyezni, hogy nahát, Luna! Hát mégiscsak? A nők is szoktak?

Eleinte kikértem magamnak, mostanság már csak legyintek kérdőn, hogy hol itt egy nő?

Édes görények…..hiába, na!:)

Anyut nem merik piszkálni, de én jó alapanyag vagyok az idióta vicceiknek.

De tényleg haláliak, olyan melegség járja át a szívem, ahogy látom dajkálni őket. Egyszer majd a doki is remek édesapa lesz.

A sógor is próbálkozik, egyedül a Gabi nem, de miután volt szerencsém vele beutazni fél Európát, úgy érzem mindenkinek jobb, ha inkább csak a partvonalról figyel!

Egyébként rögtön a kezdetekkor lepisilt minket. Miután megszületett, és elvitték, majd újra hazahoztuk, kibontottuk, körbeálltuk, tömörültünk és megcsodáltuk nagy meghatottan, ő meg lazán körbecsurgatta a társaságot!:) Arany kis maszatom és bogyóvirágom!:)

 És az a híres Nadasdy popó, ami egykor talán híresebb lesz a Kardashian klánénál.

Hogy milyen is őkelme? Egy tökéletes férfi! Picivel sötétebb kék szemekkel, mint az enyém, szöszke hajjal, medvemancsokkal, hatalmas talpacskával és impozáns zacskókkal!:)

(Kis pszichológia! Mi a nővéremmel, vékony kezecskékkel születtünk, - a szeszélyes, ideges gyerekcsoportba - a Tomi hasonló férfimancsot viselt, és míg mi igen mozgékonyak, és csicsergősek voltunk – konkrétan mindketten futottunk, beszéltünk egy éves korunkra, - addig a Tomi a nyugodt medvemancs csoportba tartozva, - várt ezekkel 3 évig.)

Mikor januárban ide hazajöttünk, kitettem néhány fotót a falra. Egyet a nővéremmel az esküvői fotózáson, szép szürke függöny előtt, egy másikat meg az öcsémmel, még a buli előtt készülődve, csak nevetve összedugtuk a fejünket a fotósnak, de nagyon jó lett!

Anyu persze elkunyizta, és levitte a nappaliba. Moira megszemlélte őket, majd rövid megfontolás után közölte, - ez a gyerek egy Daikon lesz – anyu pocijára mutatva.

Nem voltunk egészen biztosan abban, hogy ez dicséret vagy gúny a részéről, mert nem sokat hallottam még Daikon-ról, ezért feszülten vártuk a folytatást.

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy nagyon jó viszonyban vagyunk vele, különösen mi ketten, és különösen a kisherceg születése óta mélyült el még jobban ez a kapcsolat.

Nagyon vidám, nevetős asszony, elképesztően különleges bőrszínnel, egy édes cuki pofa, engem Hannah-nak hív, Hannah Montana után. Szerinte teljesen olyan vagyok, nem csak a szőke hajam, hanem a viselkedésem végett is, merthogy valahonnan mindig felhangzik vagy a zongorázásom, vagy az éneklésem vagy valami sikoltozás, ha a szokásos katasztrófa tör ki körülöttem. Itt még mindig nagy a kultusza, így nem tudom pontosan mekkora dicséret ez, vagy inkább irónia, de bízom benne.

Minden esetre én meg fekakínainak hívom, mivel az is!:)

Nos, Moira elmondta, hogy a Daikon egy kínai fehérretek fajta! Kicsit csípős!:)

Lehet, hogy a nyelvemre célzott?:) Pedig angolul kevésbé vagyok cinikus és pikírt!:)

Szóval a Daikonból Dájkin lett, és egyre gyakrabban hívjuk így a mi kis Andynkat!

Anyu manónak, apu tökösnek, de anyu pillantása alatt helyesbít, hogy pici törpikém, majd halkabban, hogy golyókirályom.

Mondjuk én bogyónak, mogyoróvirágnak, mókusmanónak, mosómackófarkincának, csillagvirágnak, zacskósbüdösdongóvirágomnak, cukorsüvegmanó néha talán kicsit elvetem a sulykot, úgy érzem!:)

A dédike arany pöszöröbogaramnak. Szóval hála Istennek, van miből szemezgessen!:)

A Petiék következetesen csak kishercegnek hívják!:) A doktorurak adnak a külsőségekre.

Mondtam is Kakukknak meg Tomasnak, hogy teperjenek, mert lassan ebben a családban már csak hármunknak nincs doktori titulus a nevünk előtt.

És természetesen már leütöttük az első billentyűket a zongorán. És tetszett neki, olyan édesen fülelt, és nem nyekergett.

A hangja is rendben lesz. Legalább is szerintem, az öcsémnél volt egy kis félreértés ezzel kapcsolatban.

Ugye állandóan nézik szegények a képernyőn keresztül, és egy alkalommal nyekeregni kezdett, épp a Tomival beszélgettem.

Hogy milyen hangja volt? Okos öcsém, félbeszakította saját magát, hegyezte a vájt füleit, és dühösen faggatott.

Mi történik ott? Mi baja az én Bendegúzomnak? Mi ez a kétségbeesett nyauzás?

Mondtam, nyugi Tomas, ez nem cica, hanem az öcséd!:)

Nagyon meglepett képet vágott és csak annyit mondott, nahát!:)

Biztosítottam arról, hogy éjjelente, ez sokkal erőteljesebbnek hallik!:)

Pont mint én, az első fürdetés után, mikor is úgy éreztem, hogy erőn felül, nagyon alaposan lecsutakoltam a hercegfit, majd meglepve vettem tudomásul, hogy az azonosító szalagocskája teljesen száraz maradt! Nahát!:)

De most már sokkal jobban megy! Jelenleg ezt a technikát igyekszem elsajátítani, fantasztikus érezni, ahogy ellazul a kezeim közt, mert biztonságban érzi magát és úgy dönt, hogy rám bízza az életét! És ez olyan csodás!:)

Nézzétek!

Ő itt Andrew Adam! 3 kiló 15 dkg és 50 centivel született!

Az étvágyunk remek, ahogy a hangulatunk is, és szépen gyarapodunk.

Irtózatosan ránk ijesztett, mert nagyon hirtelen döntött úgy, hogy látni akar minket, de most már itt van, és tudom, hogy minden rendben lesz, mert mindannyian megdolgozunk ezért!:)

Már ő is tudja, Andy, a kisherceg, és az én bogyóvirágom!

Mutatja az ujjacskáival! Hát nem egy őstehetség?:)

Nekem kellett a kis kukacát mosnom, persze mindenki figyelte fülig érő szájjal, rémes volt.

Hatalmas impozáns zacskó és egy pirinyó kukacka. Alig mertem megfogni, mert persze minden doktor azt szajkózta, hogy húzogatni, húzogatni, nehogy letapadjon neki.

Ráadásul, mindig akkor jön rá a pisilhetnék, ha kitakarjuk a jó meleg pelusból. A doki szerint perverz vagyok, mert állandóan szegény tökmag kukacával vagyok elfoglalva. De annyira bírom, ahogy meredezik az a picuri farkinca, és behalok tőle, hogy állandóan ficereg, meg nyüsszög a kis hangocskáján, de ha megfogom a szerszámot, akkor teljesen lemerevedik, mozdulatlanul figyel, meregeti a szemeit, ráncolja az okos kis homlokát, és nagyon feszültnek tűnik, mintha ki szeretné kérni magának, hogy milyen dolog ez? Mit művelsz velem? Csak úgy rángatod a farkincámat?

Kukac még ennyit nem volt dolgoztatva, mint a kisöcsié. Határozottan morcos rá, kikerekedett csodálatos világos szemekkel bámul a nagyvilágba, és veszi tudomásul az újabb atrocitást!:)

Hát én húzogattam, remegő két ujjal miközben mindenki vigyorgott. Rémes egy állapot!

Alig merem megfogni, nemhogy húzogassam! De anyu szerint jó lesz az neki, csak csináljam. Apu kirohan, mikor kézbe veszem a szerszámot, nem tudja nézni, belesajdul az apai szív, és az ágyékát markolászva kiviharzik.

Ráadásul, mikor először megfogtam, a hülye Dani felsikoltott, hogy gyilkos. Annyira megijedtem, hogy sikoltozva apu után akartam rohanni, a kis bogyó meg izgalmában mindegyikünket körbepisilt!:)

Anyu kicsit megnevelte a sógort, meg a térdét csapkodó Gabit. A Peti szerint úgy fogom a kis kukacát, mintha még sosem érintettem volna olyant. Mondtam neki, tedd csak ide mellé a tiedet, azt nem féltem, és majd ha azt is jól megrángatom, nem fogsz itt poénkodni!

Azért néha nehéz ezzel a férfifalkával.

Íme egy gyári futómű!:)

Ezt pedig életem legfontosabb férfijának, akit mindennél jobban szeretek! Akit csak nagy nehézségek árán tudunk otthon tartani, mert jönni akar, nem érdekli se érettségi, se semmi.

Aki legalább annyira hiányzik nekem, mint amennyire neki mi!

Ő az én másik felem a lelkem vidám oldala. A nyugalom és a boldogság! Mellette újra megtanulok majd igazán nevetni.

Nagyon szeretem! Mindennél jobban szeretem őt!:)

u.i.:  Gondolkoztam ezen, de be kell vallanom, én szó szerint könnyesre röhögtem rajta magam. Az öcsém küldte, ugye enyhe célzás tőle is, nem elég, hogy az itteni a pasik folytonos céltáblájának vagyok kitéve!:)

Szóval én halálra nevettem ezen a sztorin magam, ha valakinek esetleg bántja az önérzetét, vagy a szépérzékét, akkor bocsi!:)

„Találkoztam egy aranyos úriemberrel és beleszerettem. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy összeházasodunk, óriási áldozatot hoztam! Lemondtam kedvenc ételemről: a babról!
Néhány hónappal később, éppen a születésnapomon hazafelé elromlott az autóm! Mivel vidéken élünk, felhívtam a férjemet, és elmondtam neki mi történt, és hogy valamivel később érek haza. Utam egy kis étterem mellett vezetett, és hirtelen sült bab illata csapta meg az orromat!
Nem tudtam ellenállni!
Pár kilométert kellett megtennem hazáig, így - gondoltam - amire hazaérek, a bab összes kellemetlen következménye elillan. Bementem a restibe és hirtelenjében megettem 3 adag sült babot.
Útközben hazafelé nagyon igyekeztem kiengedni a kellemetlen gázokat, amit emésztőrendszerem termel.
Otthon láthatóan izgatottan várt a férjem, s bejelentette:
- ” Drágám, ma nagy meglepetést tartogatok a számodra! “
Erre bekötötte a szememet, és a konyhában az asztalnál lévő székhez vezetett.
Leültem, de amint le akartam venni a szememről a kendőt, megszólalt a telefon. Meg kellett ígérnem, hogy a kendőt addig nem veszem le a szememről, amíg vissza nem jön. Távolodó lépteit hallottam.
Amint ott bekötött szemmel ülök,a megevett babok megállíthatatlanul termelték a gázokat beleimben.
Mivel már kibírhatatlan volt a nyomás, és férjem kiment, szép finoman átbillentem a szék egyik oldalára, s kiengedtem a kiengedni valót. Nem elég hogy hangos volt a rőtty, de éktelenül büdös! Az ölemben lévő szalvétával erőteljesen legyezni kezdtem magam körül a levegőt, majd újra billentettem egyet, és 3 újabb ágyúdörejt engedtem ki.
Mit ne mondjak, teljesen feleslegesen kevertem a levegőt, igen büdös volt. Figyeltem a távolból hallatszó telefonbeszélgetést, és lelkiismeret furdalás nélkül ” lazitgattam”.
Amint meghallottam, hogy férjem elköszön a telefonálótól, még legyeztem egyet a szalvétával, és laza mozdulattal az ölembe raktam.
Már semmi nem feszített, jól éreztem magam, és igyekeztem az ártatlanság valamilyen formáját az arcomra varázsolni.
Még hogy én eregettem volna?
Férjem elmondta kivel telefonált, bocsánatot kért, hogy sokáig időzött, és megkérdezte, nem leselkedtem-e a kendő alól?
-Természetesen NEM. - mondtam… és abban a pillanatban lerántotta szememről a kendőt!
Tizenkét vendég állt körülöttem és mondták egyszerre:
- Boldog születésnapot!
ELÁJULTAM!!!!!”