Tavaly évi elszámolás - Búcsú

Sziasztok!

Először is! 
Egészen idáig sikerült aludnom, és végre kipihentem magam!:) A kishercegfi már 3-ig bírja a szunyát, haladunk!:)
Másodszor....

Talán olvastátok a chat-emen, hogy a hétvégén hatalmas meglepetésben volt részünk, és az én skandinávom elhozta a családomat.

Most nem kívánok ezzel foglalkozni, meg kell is kis idő, hogy lenyugodjak, megemésszem a dolgokat, és szelektáljak, hogy mi is az, amit egyáltalán leírhatnék ide ezekből a napokból.

Inkább arról beszélnék, hogy elhozta a dédikénket, aki itt is maradt. Így nyilvánvaló, hogy néhány napot vele töltöttem, ha otthon voltam, és semmi mással nem foglalkoztam.

Közben anyut is sikerült elrángatni a varrónőmhöz, hogy gyorsvágtában készítsen neki is egy estélyi ruhát, mert most, hogy itt a dédike addig nyüzsögtünk, - különösen én – hogy beadta a derekát, és megígérte, hogy eljön apuék partijára. Ez nagyon fontos apunak, én úgy érzem nem csak érzelmi szempontból, hanem a karrierjét is jótékonyan befolyásolhatja.

Már lett volna a buli, de akkora itt a hó, hogy Európából nem mertek ideutazni, így csúsztatva lett, a mostani hétvégére. Immár lejjebb tombol a tél, itt már csak -5 fok van, és hát a hó azért még néha eseget, de nem annyira, mint eddig. És ha a skandináv ide tudott repülni, akkor másoknak is sikerül majd ez. Gondolom a delegáció is magángéppel fog érkezni.

Szóval most szombaton, vagyis ma, a dédikére és Moirára bízzuk a mi kis hercegünket néhány órára, és anyu is bálozni fog. Nagyon örülök, jó lesz vele lenni egy kicsit, és jó, hogy végre kimozdul.

Csak néhány óra lesz, a Peti visz minket, mert az én Monsterem elmegy mindenütt, és jön az anyuért, sőt reggel értünk is, bevállalta, hogy taxizik a kedvünkért.

Amiért ezt most leírom, az azért van, mert a történet egy picit csúszni fog. A jövő hétre hozom, és mostantól talán sikerül stabilan jelentkeznem hetente.

Véget ér a báli szezon, én pedig behúzom kicsit a kéziféket, mert annyi minden van a fejemben, hogy attól félek felrobban, ahogy a szívem is.

A jövő hónapban lesz egy fotózásom, és a Petivel elmegyek egy csapatépítő főnökségi hétvégére Kanadába, ahol többek között hómobilozni fogunk. Egy picurkát tartok ettől, de nyáron meg állítólag vadvízi evezőtúrázni fogunk – hát ettől még jobban tartok!:/

De ezekről majd később……:)

Ahol még sárgák a villamosok!

Akkor gyors jöjjön, csak a szokásos, - erősen megkésve - összehoznék most egy összegzést, évértékelőt és lezárót néhány mondatban.

Nem volt könnyű nekiállni még így utólag sem, mert minduntalan eszembe jut az a repülőút.

Most, hogy megtapasztaltam már a légörvények varázslatos világát, nem állítanám, hogy a január év eleji volt életem legszörnyűbb útja, de akkor még nagyon is így éreztem.

Erősen másnaposan, próbáltuk tartani magunkat. Ültünk hülyén egymás mellett, a könnyeinkkel küzdve, néma csendben, csak azért szólaltunk meg időnként, hogy megnyugtassuk a másik kettőt, nem sírunk, dehogy, csak fáj a fejünk, azért könnyezünk, meg azért, mert hányingerünk van, de nem a fájdalomtól, nem a szomorúságtól.

Iszonyatos volt megállni sírás nélkül. Tegnap még esküvő meg szilveszter, most pedig itt nyeldessük a könnyeinket miután búcsút vettünk a szeretteinktől, és csak hosszú hónapok múlva ölelhetjük újra magunkhoz őket.

Öcsém szavai jártak a fejemben és a könnyes szeme. A dacos szép szája, ahogy összeszorította és pont úgy csücsörített vele, mint a skandináv szokott.

A sógorom, aki alig házasodott meg, már magára is hagyta a feleségét, és szegény Gabi, megint olyan elveszettnek tűnt….

Még szerencse, hogy viszonylag hamar sikerült elaludnunk, és szinte az egész utat átaludtuk, így a rosszullét is elmúlt, és teljes józanul érkeztünk meg az újhazába.

Anyut átölelni, meg aput, és megsimogatni a kistesót, az nagyszerű volt. Közben óvatosan magyarázkodni, az esküvőről, hogy nem is volt akkora durranás, alig volt valaki csak mi. Igyekeztünk nem beszámolni a részletekről, mert hát történtek dolgok azon a bulin.

És végre megölelhettem az én lélekdoktoromat is, aki mire megérkeztünk, már cseppet sem neheztelt, amiért nem engedtük, hogy hazautazzon a lagzira.

Igen, ezek szép és kedves emlékek, még ha fájók is. Főleg most, hogy itt voltak, már könnyebb erről írni, mert túl vagyunk sok mindenen. Még érzem a skandináv arcszeszének illatát, az öcsém szavai még a dobhártyámban dübörögnek, a nővérem ölelése, és a többieké. Szóval most könnyebb, mert itt voltak, láttam őket, beszéltünk, és a dédike itt is marad velünk.

Ilyen védelmi vonallal a hátam mögött, nézzük gyors az elmúlt évet!

Összegzés – tavalyi évértékelő:

Jó dolgok, amik velem történtek 2014-ben:

-         Leérettségiztem

-         Letettem a táncvizsgám

-         Szerződtetett egy USA modellügynökség

-         A barátom bemutatott a családjának

-         Lett végre egy igazi apukám

-         Anyuék esküvője otthon

-         És Mauritiuson

-         Kistestvérünk érkezik

-         Egy éves lett a blogom

-         Segítetten a rehabilitációját egy barátnőmnek

-         19.születésnapom és fantasztikus búcsúztatóm

-         Az öcsém 18 éves lett:)

-         Megismerkedtem Oroszországgal

-         Megismerkedtem Ausztráliával – egyik nagy álmom volt már csak Japán maradt

-         Kiköltözés egy új csodálatos világba

-         Kaptam egy új életet, egy tökéletes életet

-         Megismertem egy kínai dinasztiát

-         USA – első Halloween bulink

-         Találkoztam Keanu Reeves-szel

-         Öcsémék szalagavatója

-         Barista vizsga

-  Az utolsó hazai karácsonyom – nővérem eljegyzése - felejthetetlen éjféli mise a dédivel

-         Egy befolyásos legénybúcsú

-         A nővérem esküvője

-  Végül szégyenkezve írom le, mert ez csak számomra elégtétel – apám élettársa bocsánatot kért a ballagásomon – igen ez az év egyik legnagyobb elégtétele volt, visszatekintve a bennem, vagyis a lelkemben az önértékelésemben ejtett sebekre

A rossz dolgok, amik velem történtek 2014-ben:

-         Életemben először ököllel megütött egy férfi

-         Elcsapták mellőlem az öcsémet egy terepjáróval

-         Túléltem a kisfiam születésének napját

-         Abbahagytam egy sulit, ez számomra a totális kudarc

-         A barátomnak gyermeke születik, de nem tőlem

-         Elvesztettem őt, a hitemet, a reményt, az álmaimat

-         Egy tahó baseball ütővel akarta szétverni apu kocsiját, és benne minket a Lucával

-         Távol töltöttem a halottak napját a szeretteimtől – ami jó volt, a netes barátaim gyújtottak gyertyát a kisfiamért

-         Szégyenteljes menekülésem, vagy megfutamodásom, amit papucsban hajtottam végre, a novemberi télben

A jósnő, akit nem tudok hova tenni. Még nem tudom, hogy jó, vagy rossz dolog volt nekem az a jóslás.

A tények figyelembevétele nélkül kimondható, hogy megérdemlem az év lúzere jelzőt. Az örök vesztest, aki folyton visszahúzódik, kienged mindent peregni az ujjai közül, és inkább belefut a világba, mintsem, hogy küzdene azért, ami az övé….

Egy született menekülőművész vagyok.

Azonban ha megnézzük a mérlegem, akkor mégis azt kell mondanom, több jó dolog történt velem mint rossz, az elmúlt évben. Talán csak azért érzem fordítva, mert a rosszak elég nagy súllyal nehezedtek rám, és sokkal személyesebbek voltak.

Nem szeretem a páros számokat, se a páros éveket. És az elmúlt év nem is okozott ilyen téren csalódást. Az elmúlt év kirabolt, elvette tőlem azt is, aki még maradt a baleset után. Elvette a naivságom, az igaz szerelembe, és a hűségbe vetett hitem.  A reményt, hogy az emberek igenis nem önzőek, törődnek a másikkal, nem rabolnak el tőle mindent.

A szépséges szőke herceg és a szegény kis cseléd története valóban csak a mesékben létezik, a valóságban nincsenek jóságos tündér keresztanyák, akik segítenek, itt az erősebb kutya elve érvényesül, ha gyáva vagy és félénk, egyedül maradsz és nyaldoshatod a sebeidet, a csodás palotádban.

Azonban ahogy visszagondoltam a tavalyi évre, egy valami eszembe jutott. Egyszer a barátom beszélt anyu fejével, ő mondta neki, hogy apu mennyire szereti, hogy miért nem próbálja meg vele, mikor mindannyian kedveljük őt, és még fiatalok, rengeteg boldog évük lehet együtt. Meggyőzte anyut arról, amiről nekünk évek óta nem sikerült, és a főnökből apu lett! És ebből a kapcsolatból immár itt az öcsikénk is. Ha így nézem, bármi is történt, biztosan megérte, hogy a sors, az utamba hozta az én skandinávomat!