2014.március hó..... 2/2.

Március! Azt hiszem, szeretem ezt a hónapot! A megújulás meg az újjászületés hónapja!

Remélem anyunak is. Annyira, de annyira megérdemel most már egy nagy adag boldogságot és biztonságot! Tiszta szívemből, lelkemből kívánom neki, hogy sikerüljön, mert meggyőződésem, hogy nem találhatna az Andrásnál méltóbb társat magának.

Szóval nem is történhet másként!:)

Én totál elérzékenyültem és csak ölelgettem a főnököt, persze az ír suttyó megjegyezte, hogy jól van már, elég lesz Luna, meg, hogy szerintem is te vagy a legszebb, akkor most én is kapok ölelést?

Mondtam, ölelkezzél egy kényszerzubbonnyal, de azért persze, hogy kapott a dilidoki is egy ölelést. Hát ez van, én rohadtul túl tudok pörögni, és rettenetesen sok érzelmi töltésem van, hogy maradjunk a barátom szószerkezeténél.

A suttyót skótot idézve, szenvedélyes vagyok!

Azt nem tudom ez dicséret, vagy piszkálódás, mert az ő esetében sose tudhatja az ember!:) De lehet, hogy ezúttal igaza van! 
Ami fura, mert a szüzekre azt mondják, belül robbantanak pezsgőt, hát énrám ez cseppet sem jellemző! Skorpió az aszcendensem, talán az dominál nálam, ha az érzelmekről van szó, meg a megbocsátásról, mert amúgy meg akkurátus pakolgató, rendszerező, pikírt, cinikus humorú, kritikus vagyok, szóval tipikus szűz!:)

Látod kicsim? Nem kell semmit elkapkodni! Nem kell 13 évesen pasik után rohangálni villogó szemmel, akár a bagzó macskák, mert a szerelem kortalan, és akkor ér majd utol, ha itt az ideje!

Csak türelem! Sok minden lehetsz az életedben, sok mindent megtehetsz, elérhetsz, csak gyerek nem lehetsz már soha többé, mert az időt nem tudjuk sajnos visszapörgetni!

Én nyugodt otthonülő gyerek voltam. Ha a papával lehettem nem kellett semmi.

Öcsi talán még nálam is jobb volt, mert míg én kicsit visszahúzódó, magamnak való voltam, ő fenntartás nélkül imádta anyut.

Barbi nehéz eset volt. Vele meggyűlt anyu baja.

Állandóan mehetnékje volt, Ő egy igazi perpetuum mobile. Képtelen volt megülni a fenekén és nem értette miért nem csavaroghat a barátaival, ha egyszer kitűnő tanuló. Nem értette miért kell otthon ülnie, és haragudott anyura.

Aki arról meg főleg nem akart hallani, hogy éjjelre kimaradjon, meg hasonló vad dolgai voltak, és nagy harc volt, mert a Barbi aztán nem adta könnyen magát. Anyu nagyon megszenvedett, sokat szomorkodott, és ma már tudom, rengeteget sírt miatta.

Meg persze az is közrejátszott, hogy apám meg a nő próbáltak a közelébe férkőzni, szították a tüzet, és azt suttogták a fülébe, hogy igaza van, hiszen büszke kellene rád legyen, és mindenhova elengednie. Anyád azért ilyen zsarnok, mert féltékeny rád. Irigyli a fiatalságod meg a szépséged. Féltékeny, mert te nem csak okos vagy, hanem szép is, anyád meg már öreg.

Meg más efféle baromságokkal tömték a fejét, amiket a hormontúltengésben szenvedő, egyébként rendkívül intelligens nővérem el is hitt.

Vagy legalább is jól jött az egójának ez a fals megerősítés. Mert hát lássuk be, ki ne szeretné, ha szépnek és okosnak tartanák?

Hát ilyen zsongítással nem csoda, hogy anyunak nehéz volt vele.

Sokat veszekedtek anyuval, néha szinte összeért az orruk úgy ordibált, hogy de igenis lemegyek, meg te nem szeretsz engem, utálsz, engem itt mindenki utál, csak apuék értenek meg, és te irigykedsz rám! Aztán elrohant, és rávágta a hüledező anyura az ajtót.

Akkor se sírt, csak lerogyott egy székre, bámult maga elé, rágyújtott és hagyta, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcán.

Nekem a félelem meg a szomorúság marcangolta a szívem, a Tomi meg odament anyuhoz, elkezdte a hátát simogatni, és azt mondta neki, ne szomorkodj, ne is törődj vele, nem tudja, mit beszél!

Aztán megölelte anyut, és én is odatörleszkedtem és megöleltem őket, és egy ideig így voltunk, egy kis intenzív szipogásban. Anyu szegény meg egyre csak azt ismételgette, nincs semmi baj, minden rendben, nincs semmi baj….

Óriási szerencséje volt anyunak, hogy se rajtam, se a Tomin nem jött ki később ez a kamaszkori lázadás.

És azért volt egy kedves momentuma is ezeknek az időknek. Sziszi akkor már nálunk volt hétfőtől péntekig, majd elmesélem, hogy történt ez a dolog.

Na rajta aztán nem jött ki semmiféle kamaszkori lázadás! Szinte minden nap megköszönte anyunak, hogy ott lehet és segített, amiben csak tudott, leginkább a bevásárlásban, és dédikének, ha mi nem voltunk otthon.

Ő nem járt semmire. Se edzésekre, se szolfézsra, se nyelvórára, sehova. Mondjuk nem is fizettek volna érte, de nem is akart. Csak otthon szeretett, olyan kis otthonülő volt, zárkózott, csendes magának való, rengeteg hálával és szeretettel a szívében.

Próbált beszélni ő is a Barbival.

Na hát, ő sem fogja majd azokat a mondatokat felemlegetve felidézni, a legendás barátságukról, amik akkor elhangoztak a tesóm szájából, ha egykoron férjhez megy.

Így aztán ő is csatlakozott a szomorú Nádasdy szoborcsoporthoz, ha anyu kicsit magához tért, és felé is kinyújtotta a kezét.

Nagyon szerettem őt akkoriban, egy külső támasz volt nekünk, mert benne láttam, hogy lehet még normális a nővérem is, csak most valami történt vele, de nem minden korabeli lány olyan szívtelen gonosz.

Sziszi meg próbálta átvenni a tesónk szerepét és figyelt, hogy tanuljunk, legyen kész a leckénk, mert azokban a hónapokban nővérem méltóságán alulinak tartotta, hogy velünk foglalkozzon, anyunak meg minden idejét és energiáját lekötötte, hogy megfékezze őt.

Barbi azokban az időkben kicsit elvesztette önmagát és nagyon rossz felé vitték a hormonjai. Egy kicsit mi is eltávolodtunk tőle. Én nem is tudom, persze azóta eltelt egy kis idő, és lecsillapodtak a kedélyek, de akkor nagy volt a baj nálunk.

Néha azon gondolkodom, hogy ez a néhány hónap az oka, illetve a következménye annak, hogy a Barbi olyan önfeláldozó lett, hogy bármit megtett értünk, hogy védett akár az élete árán is.

Ő csak kívülről erős, ezt mondjuk a dilidoki mondja, aki később kielemezte ezt a helyzetet nekem, és a végeredmény csak arra volt jó, hogy még jobban meggyűlöljem az apám, ha ez egyáltalán még lehetséges volt esetemben.

A doki szerint apánk abban a lélektani pillanatban csapott le a kamaszodó nővéremre, mikor a legsebezhetőbbek voltunk valamennyien. Akkor vesztettük el a mamát, és ez nagy törés volt.

És mi még kicsik voltunk, annyira nem éreztük át, nem is értettük a dolgokat, ahogy a Barbi. Őt, a lelkét minden bizonnyal jobban megviselte a tragédia, anyu fájdalma, a papa, aki szemmel láthatóan összeroppant, mégis igyekezett tartani magát.

A fájdalom elől a lázadásba menekült, és ezt később se feldolgozni nem tudta, se megbocsájtani magának.

De nem az ő hibája volt, hanem az apánké!

Mi még kicsik voltunk Tomival, ő meg hirtelen úgy érezte már nagylány. Kemény volt velünk és undok, és ronda szája volt már kamaszként is, ha megharagudott.

Kellett valami, ami újra összehoz minket. És meg is történt.

Abban az időben apánk tett egy utolsó elkeseredett kísérletet arra, hogy egyikünket, esetünkben a Barbit magához édesgesse. Sokáig nem értettük miért, de minden alkalmat megragadott, hogy a közelébe kerüljön, és szemmel láthatóan kivételezett vele. Hozott például egy mobilt neki, nekünk meg azt mondta, mi még kicsik vagyunk hozzá, és a Barbika a legértelmesebb köztetek. És még azt is, azért kapod aputól, mert te hasonlítasz rám a legjobban, te vagy a legéletképesebb gyerekem. Meg más hasonló gyöngyszemeket adott elő.

És be kell vallanom a Barbi egy kicsit megingott.

Ez egy nagyon gonosz pszicho-taktikai játék volt. Akkor csaptak le rá, mikor kezdtek benne a hormonok éledezni, és anyu ezt az éledezést igyekezett lehetőleg minél inkább késleltetni, illetve visszaszorítani.

A csaj új frizut készített a nővéremnek, még be is színezte a haját, és úgy vágta le neki, hogy a modern frufruja eltakarta az arca felét, az amúgy is vakegérnek. Hát nagyon dizájnos lett az már biztos!

Anyu majdnem infarktust kapott a fazontól, meg a színtől is, hogy jaj, már megint mehetek be az iskolába.

És hát jövőbelátó képessége is volt, mert már másnap telefonáltak a suliból, hogy anyuka mi ez a haj?

És akkor jött a magyarázkodás, meg a harc a nővéremmel, hogy normálisra vágassa és kiszedjék a dögös-vörös árnyalatot belőle.

Telezsongták a fejét minden baromsággal, hogy ő milyen gyönyörű, anyu meg ezt irigyli tőle. Azért ilyen szívtelen vele, mert apánkra emlékezteti, és nem szereti úgy, mint minket. Azért nem engedi le, pedig egy ekkora lánynak már igenis lehet magánélete, és ezt el kell fogadni. Ha velük élne, akkor felhozhatná a barátját, mert ők megértenék, hiszen ő is fiatalon talált rá apánkra.

A szerintük felnőtt lány akkor végezte el a hetedik osztályt, szerencsére kitűnőre.

Aztán jött egy nap, vagy inkább egy éjjel, apánk születésnapja, mikor mind ott aludtunk a kívánságára, ami kijózanította, és visszahozta közénk a nővéremet.

Azon az éjszakán egy kicsit mind felnőttünk, pedig még nagyon kicsik voltunk, és talán kivetült a jövőmre is.

Néha arra gondolok azért voltam olyan zárkózott és tartózkodó idegenekkel szemben, azért éreztem inkább a családom körében jól magam, és csak ott tudtam igazán elengedni a gátlásaimat. Bennem maradt a bűntudat és a zavar, mert igazából semmit se értettem, csak éreztem, hogy valami rossz történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. És nem beszéltünk róla soha, pedig talán jobb lett volna, ha megbeszéljük, de akkor még sajnos nem volt dilidoki.

Amikor felsős lettem és már kicsit nyitottabbá váltam, mikor zongoráztam meg énekeltem az osztálynak, néha elengedtem egy-egy cinikus beszólást vagy viccet.

Sok osztálytársam mondta meglepődve, hogy nem is tudtam milyen jópofa vagy!

Az az éjszaka számomra felért a legkeményebb, legszigorúbb, legelvontabb szülői szigorral, tiltással.

Soha nem akartam szerelmes lenni, undorodtam a testiségtől. Csak valami plátói érzéseket táplálgattam néha, de olyan emberek felé, mint a nagyapám, vagy egy híres színész, Keanu Reeves volt a gyerekkori szerelmem. Gondolom neked nem sokat mond már a neve!:)

Soha nem léptem ezen túl, valami megmagyarázhatatlan félelem vagy undor visszatartott attól, hogy igazi hús-vér fiúval kezdeni merjek. Ha közeledni próbált felém egy olyan srác, aki tetszett nekem, egyszerűen megkukultam. Nem mertem megszólalni a jelenlétében. Totál leblokkoltam és csak sunnyogtam, tiszta idiótán viselkedtem akkoriban is kicsim.

Rettentően gátlásos kamasz lettem, valahogy minden összeesküdött ellenem. Ott volt apám, aki csak bántani tudott, a tökéletes nővérem, akit a mai napig csodálok, a kedves öcsém, mindenki kedvence, én meg azután, hogy a papát is elveszítettem, valahogy nem találtam többé a helyem.

Ezen mondjuk sokat gondolkoztam a Barbi esetében is. Akkoriban lett olyan undok, szerinte szabadszellemű, miután elment a mama. Mi még elég fiatalok voltunk Tomival, én 10 voltam, de a Barbi talán egészen máshogy élte meg ezeket a dolgokat. Jobban rálátott anyu érzéseire, a nagyapa fájdalmára, talán jobban is figyelt. Engem lekötött a saját fájdalmam és a zavar, hogy akkor most mi lesz, hogyan tovább a nagyi nélkül? Talán ő is meg volt zavarodva, és ezzel a lázadással reagált a minket ért veszteségre. Nem a legmegfelelőbb módszert választotta, de nem vagyunk egyformák.

De aztán jöttek dolgok, amik merőben megváltoztatták a tesóm gondolkodásmódját.

Azután az este után hazamentünk, odaállt anyu elé és azt mondta, ha még egyszer kiejtem a számon azt a szót, hogy apu, akkor kérlek, úgy rúgjál fenékbe, hogy kiszálljon az agyamból örökre. Aztán kis szünet után a megrökönyödött anyunk nyakába borult, és azt kiabálta, ne haragudj rám, amiért olyan paraszt voltam……

Anyu eléggé riadt volt szegény. Nem értette, ahogy azt sem, miért álltak rá annyira a tesónkra. De hiába faggatott minket, mi nem mondtunk semmit, a tesómtól pedig csak olyan feleletet kapott, hogy összekülönbözött a nővel, és hirtelen rádöbbent hol is az ő helye, hol az otthona.

Sose értettem miért dumálta a lány folyton Barbinak, hogy ha majd megszületik a gyerekük, eltolja a házunk előtt mikor anyu kint lesz az erkélyen, és anyunak majd biztosan megszakad a szíve, ha látja. Hát nem csak én, de egyikünk se értette ezt az okfejtést. Mert hát miért is kellett volna megszakadjon a szíve? Még ha csak lányai vagy fiai lettek volna, és a nőnek ellenkező nemű születik, azt mondom oké, irigykedik, de így? Hiszen volt lánya meg fia is, és szerintem jobban kétségbeesett volna, ha hirtelen még egy gyereke születik, minthogy apám ostoba nőjét látja babakocsit tologatni.

Szerencsénk volt, mert ez egy viszonylag rövid időszak volt, néhány hónap, aztán elmúlt mintha soha nem is lett volna. Nővérem is felnőtt egyetlen éjszaka alatt hála apánknak!

És hogy milyen a sors, vagy a karma? Miután észhez tért, a nyakába akaszkodott egy pszichopata barom. Halálos szerelmes lett a nővérembe, és ő hiába mondogatta, hogy hagyja békén, nem érdekli, öreg is hozzá és ő most csak tanulni akar, nem szállt le róla. Fenyegetőzött, hogy bánt minket, meg, hogy átvágja anyu torkát, ha nem jár vele a tesóm. Mi erről nem tudtunk semmit se, igyekeztünk még azt az éjszakát is kitörölni a fejünkből! Hát legalább is én!

Barbi hirtelen elkezdett aggódni anyuért. Reggelente felkelt hajnali 5-kor és az erkélyen állva végig figyelte, amíg anyu elmegy a buszmegállóig a tömegbe, vagy lekísérte, hiába tiltakozott anyu ellene, hogy aludjál, miért keltél fel ilyen korán?

Betörte a kocsink ablakát és kiszurkálta a kerekét mikor itt volt nálunk. Szegény papa nem volt boldog a látványától. Persze a buta Barbi csak egy idő után mondta el, mikor már nagyon kivolt, hogy egy pasi, apánk egyik barátja üldözi és totál bekattant rá.

Anyu hamar levette, hogy valami baj van, és Barbi sem volt képes sokáig magában tartani a feszültséget és a félelmeit.

Szörnyen kiborult, mi nem hallottunk belőle semmit, mert anyu kiküldött minket és ránk küldte a körcsi, aki mellett meg se próbáltunk hallgatózni.

Nem is kellett úgy is hallottam mennyire sír a Barbi. Szörnyű volt, nyomasztó hallani mennyire megtört a nővérem, akitől jobban féltem, mint anyutól. Megsajnáltam őt, és attól a perctől kezdve szívem minden szeretetével nyitottam felé, és ő elfogadta. Ez az egész cirkusz arra volt jó, hogy újra közel kerültünk egymáshoz. Újra az én nagytesóm lett, aki védett és vigyázott, aki mindig ott volt, ha szükségünk volt rá.

Onnantól anyu vagy a papa hordott minket mindenhova, még suliba is, pedig olyan közel volt, hogy ráláttunk az ablakból.

Nehéz időszak volt, és anyu kezdte elveszteni a hitét meg a türelmét, hogy mit tegyünk, de papa azt mondta, nincs semmi bizonyíték, és ha vádaskodni kezdünk, csak mi húzzuk a rövidebbet, még jobban felhergeljük.

Egy módja van, hogy megszabaduljunk tőle, el kell kerülni és nem szabad neki támadási felületet adni. Ha látja, hogy semmi esélye majd belefárad. Az ilyennek kell az impulzus, ha nem vesszük fel a harcot, keres más áldozatot, akit kínozhat.

Hát azt hiszem ez a karma, mert ezután a Barbi jó ideig nem járt sehova, csak edzésekre, meg a kötelező dolgaira, és pont olyan otthonülő lett, mint én.

És a pasi tényleg lekopott. Igaz azért a tesóm is törlesztett. Barbi népszerű volt, szerették a suliba, mert az okossága mellett vicces volt, és bátor. Kiállt magáért és az igazáért, és nem csak a diákokkal szemben, hanem a tanároknak is nekik feszült, ha nem volt igazuk. Nem volt se irigy, se undok. Ha rendesen közeledtek felé, bárkinek segített, így aztán sokan kedvelték.

Összeszedett néhány keményebb kötésű srácot, barátokat meg a barátnői pasijait és megverette az a rohadékot. Alaposan ellátták a baját. Azt hiszem, érvényesült a sok lúd disznót győz elmélet, és rájött, hogy nem vagyunk annyira magányosak és kiszolgáltatottak, és lekopott.

Azóta már meghalt. A halálba itta magát, már nem molesztál, és nem terrorizál senkit.

Sokszor eszembe jut apám mostanában. Vajon mit szólna, ha látná most anyut? Vajon kinek fájna a másik boldogsága? Az András és apám ismerték egymást valamikor fiatal korukban még anyu előtt. Egy mesterük volt, egy helyen tanulták a kung-fu-t.

Tudom, gonoszság, és azt is tudom a dilidokitól, hogy aki ilyeneken agyal, annak üres az élete, nem úgy éli, ahogy szeretné, és főleg, hogy nem szabad leragadni a múltban, de nem érdekel. Én akkor is szeretném látni apám arcát, mikor anyu ujjára húzta az András a gyűrűt és megcsókolták egymást!

De többé már nem rombolhatja le az álmaimat és nem tehet tönkre semmit!

És valahogy a nagy szülinapi meg eljegyzési buli után bennem nem csillapult a tűzgyújtás szenvedélye. Ugyanis néhány nap múltán, otthon nekiálltam egy rendkívül bonyolult feladatnak, miszerint egy tükörtojást készítek a sóskámhoz, amit imádok! Közben elfutottam pisilni és kerestek a mobilomon. Állandóan pisilni rohangászom, mert meg kell innom „doktornői” utasításra napi két liter citromos vizet.

Ugye bejelentkezett az én skandináv félistenem, és ettől teljesen elfeledkeztem a tojásról. Mire feleszméltem akkora szmog volt, hogy alig találtam a tűzhelyhez. Zavaromban kifutottam a fekete füstöt okádó serpenyővel az erkélyre, de a gonosz még ott sem hagyta abba, csakúgy szállt a füst, kár, hogy nem fehér, mert akkor örömmel kihirdethettem volna, a betopogó dédikének, hogy ím feleim, megválasztottuk az új pápát!:)

Hát örömködés helyett a szomszéd bácsi futott le, hogy Lunácska mi történt? Tűz van?

Mondom nem csak főztem, és közben igyekeztem nagyon kedvesen mosolyogni rá.

Ő meg vissza rám, és biztatott, hogy nem baj, majd belejössz, ahogy elnéztem, az a fiú most még ezt is megeszi!

Úgy érzem nem túl pozitív vélemény ez a főzéstechnikámról. Hiába a fogadalom, hogy megtanulok főzni, egyre inkább aggódom miatta!

Ráadásnak befutott a rasztafejű és közölte, hogy tudom-e, a gyújtogatás, az antiszociális személyiség kategóriájába sorolt, pszichopaták vagy szociopaták kedvtelt előjátéka!

Hát tessék! Szép kilátások!

Közben előkerült a Cleo is, a doki még mindig pörgött a pszichopata témán és faggatott, hogy érzek-e magamban kényszert az állatkínzásra?

Cleo visszafordult és halkan megjegyezte, azt hittem már megszoktad doki!

Pontosan nem tudom mi is történt, de az én pörgő dokim egy pillanatra lefagyott, ahogy a Cleora bámult, aztán zavartan felnevetett, ráfogta a fogadott tesóra a pisztolyt formázó mutatóujját, és azt mondta, ez most övön aluli halálos lövés volt, de lesz még ennek folytatása!

Na ugye! Néha attól jön a segítség, akitől az ember nem is várná, még ha nem is értettem a kis incidensüket, mert Whiskyvel mindig nagyon emberségesen bántunk mindketten, szóval nem értettem mi is történik kettőjük között.

Kutyus hamar összehaverkodott a cicusokkal.

És most néhány sztori a Cleoval kapcsolatban, aki a középiskola első heteiben csatlakozott a családunkhoz, hogy lássad, nem csak én vagyok ilyen nyomoronc, neki is tartogatott az élet buktatókat az együttélés kezdetén.

Az egyik sztori az mindjárt a Nyurgával történő összecuccolás elején történt.

Cleo nem sokat törődött se az étkezésével, se a külsejével azokban az időkben mikor megismertük. Sok minden más érdekelte és fontosabb volt neki a túlélést illetően, minthogy milyen ruhában van.

Ha megéhezett szendvicseket evett vagy csak üres kenyeret. Minden nap dolgozott a gimi mellett, hogy valahogy megéljen. Az Auchanból hordta a megmaradt kenyeret, amit pár forintért adtak el az állatoknak. Volt árufeltöltő, szórólapos, mikor hova kellett.

Koleszos volt, és nem járt haza. Volt egy farmerja és pólók, nagyjából ennyiből állt a ruhatára. Meg alsónemű ugye, de tényleg nem vitte túlzásba. Még melltartót se hordott, neki se nagyon volt mit beletenni. Ha mosni kellett, akkor fizetett érte, hogy valaki belevágja a ruháit a gépbe.

A kiskutyáért is fizetett. Hát ez egy nagyon bonyolult dolog volt. Cleo úgy jött el otthonról, hogy tudta, soha nem fog visszamenni. De a kiskorúaknak, bármennyire is önellátóak és önálló felelősségteljes gondolkodásúak, egy bizonyos ideig a szülő, vagy egy kirendelt nagykorú ember a gondviselője. Vagyis jogilag felügyeleti joga van a gyerek felett.

Egészen pontosan ezt úgy fogalmazza meg a jogi tankönyv, hogy a szülői felügyelet a kiskorú gyermek neve meghatározásának, gondozásának, nevelésének, tartózkodási helyének meghatározásának, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, valamint a leendő gyám megnevezése és a gyámságból kizárni kívánt személy megjelölése jogát foglalja magában.

Ez a jogi személy az édesanyja volt.

Ő az apukáját veszítette el, és mikor új apja lett, az arra gondolt, hogy esetenként vele is megosztaná az ágyát. Cloe meg nem akarta, és mikor szólt az anyjának, az ahelyett, hogy kivágta volna az a rohadékot, a lánya ellen fordult. Azt mondta, csak kitalálta, mert mindig is csak az apját szerette, és most nem tudja elfogadni, hogy ő talált magának egy másik férfit, inkább kitalál mindenféle gusztustalanságot.

A kiskutyával zsarolta, akire Cleo már régóta spórolgatta a kis zsebpénzét, mert rémes helyen tartották. Mivel fajtatiszta extra törpe kis kutyus, tenyészteni akarták, de túl korán pároztatták, és nem tudta kihordani a kicsikéket. Ki kellett venni a méhét és nem lehetett többet kutyuskája. Lelketlen gazdája volt, csak arra akarta használni, hogy kiskutyákat elljen, ezért ahogy lehetett, máris összeeresztette egy kan kutyával. Szegény kicsike meg nem bírta kihordani, és majdnem belepusztult az ellésbe. Így értéktelenné vált a tenyésztő számára, nem gondozták csapzott volt a kis bundája,

Cleoék a szomszédjukban laktak, ő fésülgette, szeretgélte és foglalkozott szegénnyel. Igazából nem is akart kutyát, de szegénykét el akarták altatni, és megsajnálta.

Minden kis fillérkéjét félrerakta, hogy megtudja vásárolni.

Aztán az apukája kipótolta az árát, ez volt az utolsó ajándéknak. Akkor már tudták, hogy nagyon nagy a baj, és apukája azt mondta, ha én már nem leszek, ő lesz majd melletted, hogy ne legyél egyedül, és ha ránézel, eszedbe jutok majd én is.

Szóval ez a példás anyuka azt mondta neki, ha elmerészeli valakinek mondani ezeket a képzelgéseit, és a hazugságai miatt meghurcolják a férjét és tönkreteszi az ő boldogságát, annak a kiskutya látja majd a kárát.

Cleo akkor azt kérte, had váltson iskolát, és engedje nevelőotthonba. Ez mindenkit nagy megelégedéssel töltött el, kivéve az új apukát. Cleo sokáig függött az anyjától, és mikor felszabadult, vagyis nagykorú lett, az számára egészen más érzés, más jelentőséggel bírt, mint nekünk. Ő nem azért örült, mert vehet cigit, vagy bemehet bárhová, hanem, hogy többé nem szólhat bele az életébe. Többé nem kell találkozzanak, nem kell rettegjen, hogy felbukkannak, mert az sosem jelentett jót a számára.

Miután nagykorú lett, lemondott a ráeső örökségről. Ez szintén mindkét fél nagy elégedettségét váltotta ki, és többé már semmi sem kötötte az anyjához.

A mi anyukánkat tartja az édesanyjának, és tudod, volt még egy nagyon érzelmes pillanat. Eleinte a Sziszi meg Cleo is Judit nénizték anyut, illetve Sziszi nényének szólította és tegezte, de mi nem voltunk vérszerinti rokonok vele.

Sziszi mostoha anyukája volt apánk rokona, innen a távoli rokonság. De erről majd írok később neked.

Szóval Sziszi öntudatlanul kezdte anyuzni anyut, de Cleonak egy szülinapján mondta anyu, hogy tegezze ő is. Cleo pedig mosolyogva megkérdezte, és akkor hívhatlak anyunak is, ahogy a többiek?

Persze vigyorgott hozzá, de később elmondta, a torkában dobogott a szíve, és semmit se szeretett volna jobban, csak ezt, hogy végre kimondhassa valakinek hangosan szeretettel, hogy anyu!

Hát tudod voltak nálunk nagy könnyes összeborulások néhányszor!:)

Így aztán anyu lett mindenki anyuja, mert ott van még nekünk Kakukk is, aki szintén tegezte, hiszen olyan kicsi volt mikor megismertük, hogy a magázás még nem is nagyon ment volna.

A keresztanyunk pedig mindenki körcsije lett, és ezzel teljes lett a család!:)

Tudod, sokat gondolkodom ezen. Élünk egy városban, adott társadalomban, egy közegben, ahol kedvelünk vagy utálunk embereket. Szomszédjaink vannak és fenntartásaink a többiekkel szemben. Látjuk, hogy drága ruhákban járnak, márkás kocsival és lenéznek minket.

De sose tudjuk, mi játszódik a színfalak mögött. Néha ezek az emberek sokkal nyomorultabbak nálunk. Lelki, olykor még testi terrorban is élnek. És a pénz egy idő után már nem takarja be a sebeket.

Néha irigyelünk olyanokat, akik bármit megadnának azért, hogy a helyünkben lehessenek.

Ezeket a dolgokat anyu mondta, ha komolyan beszélgettünk. Meg azt is, hogy ezért fontos, hogy mindent elmondjunk egymásnak, ha valaki bánt, vagy olyant mond, amitől megrémülünk, vagy rossz érzésünk támad, azt nem szégyellni kell, hanem elmondani, hogy közösen tudjunk ellene tenni!

És tudod, ahogy idősödtem, ahogy szélesedett a látóköröm és egyre jobban ráláttam a világra, én egyre hálásabb voltam az életnek azért, hogy ilyen csodálatos anyukám és családom van!

Bizony! Remélem, te nem is sejted majd, hogy milyen szerencsés vagy, mert fantasztikus családban fogsz felnőni. Mindenki szeretni fog, és akkor is egy nagy boldog család leszünk még mindig!:)

Ő Cleo nénikéd!:)

Megfogadtam, hogy friss fotókat nem teszek ide senkiről, 

de róla sajnos egyetlen egy gyerekfotónk sincsen.

Ezért csak ezt az egyet, még nem is volt 16 a képen!:)

De visszatérve Cleora, a fővárosba nem vihette a kutyust, ezért kötöttek egy megállapodást az anyjával. Ő tartja a száját, az anyja meg ellátja a kiskutyát.

Így az utolsó két évet már a fővárosban járta ki, és ez a jövője szempontjából jó volt, mert rengeteget tanult, amit nem értett, azt ott elmagyarázta a nevelőtanár, így feljavította a jegyeit, amik az édesapja halála után nagyon leromlottak.

Végül sikerült felvételiznie abba a kétnyelvű gimibe, ahova a nővérem is ment. Ott találkoztak, és Barbi talán már a második hétvégén hazahozta őt, miután megkérdezte anyut.

Aztán novemberben, szülinapi ajándékra azt kapta tőlünk, hogy elhozhatta a kiskutyát és nálunk maradhatott. Anyu azt mondta, ahol ennyi hörcsög meg cica van, egy ilyen apró kutya már nem számít!:)

Addig egy idős néninél volt, akinek fizetett a tartásáért. Újságkihordás közben ismerte meg a nyári szünetben, és a néni vállalta a kutyust, ha veszi neki a kaját, és némi kis tartási költséget fizetett még a sétáltatásért, meg a törődésért.

Így a kutyus is felkerült a fővárosba. Suli után ment reklámújságokat kihordani vagy szórólapozni. Volt egy kis oldaltarisznyája, abba beletette a kutyust, az meg egész nap elvolt a szatyorban, csak a gazdijával lehessen.

Ezért imád Whisky úgy a táskákban dekkolni, mert megszokta és tudja, ha táskába kerül és csendben van, akkor a Cleoval lehet.

De a kutyus nem kapott megfelelő ellátást, soha nem hordták fogkőlevételre, és az az időszak se tett jót szegénykének, amit a Cleo anyjánál töltött és az öreg néninél, mikor még nem volt Cleonak állatorvosra pénze.

Szegénykét a Cleo úgy babusgatta, mint egy kisgyereket, csak éppen elő nem rágta neki a legapróbb kiskutya kaját is, mert nem tudott rendesen enni.

Mikor betöltötte Cleo a 18-at elkezdett az éjszakában dolgozni. Keresett annyit, hogy nekünk is könnyebb volt, és jutott pénz a kutyusra is.

Elvitték a nővéremmel egy állatorvosi klinikára, amit ajánlottak nekik, hogy ott nagyon lelkiismeretes fiatal gárda van, mindent megtesznek az állatokért.

Hát ott dolgozott a Dani, és a Cleo pont hozzá vitte a kutyust. A Dani meg beoltotta, chippelte, és elbódította az ebecskét, hogy leszedje a fogkövét. A kutyusnak meg egyszer csak leállt a szíve. Nem bírta szegényke a stresszt.

Hát volt riadalom, főleg, mert az öntudatos női szakasz, simán félrelökte a dokit, és elkezdte az újraélesztést. A Dani meg igyekezett visszaszerezni a praxisát, meg a tekintélyét.

Hát így kezdődött a barátság. A Danit megfogta az a pillanat, mikor a nővérem átvette a rendelőben az irányítást, leordította a pánikozó Cleo fejét, és nekiesett a kutyusnak.

Aztán mikor visszavitték ellenőrzésre – mert a doktor úr visszarendelte ugye:) - akkor a Dani még nem ismerte a Barbit, de azért már sejtett valamit, viszont a szerelem meg azok a gonosz kis hormonok. … Szóval kijött és azt mondta, elég, ha csak te jössz be a kutyussal, és a nővéremre mutatott.

Bementek mi meg ott ültünk nagy meglepetten. Cleo aggódott, én meg kezdtem vigyorogni, és vártam mikor tör ki bentről a botrány!

A sztori többi részét igazából a dilidokitól tudom. A Dani, miután megvizsgálta a kutyust, halálmegvető bátorsággal beterelte a nővéremet egy sarokba, és mikor megkérdezte, hogy miért is álljon ide, azt mondta, azért mert itt nem érsz el egy szikét se.

A nővérem nem értette, miért kellene neki szike? A Dani meg nagy bátran, hogy azért, mert a múltkor nem csak a műtőmet dúltad fel, hanem a szívemet is, és állandóan rád gondolok, és most meg foglak csókolni, és túl akarom élni!

Állítólag a nővérem annyira megdöbbent, hogy elfelejtette kikérni magának, sőt még védekezni is, így alaposan elhúzódott a vizsgálat, én kint az idegrohamokkal küzdő, aggódó Cleoval, ők meg bent, egészen jól összeismerkedtek!:)

A második meglepetés akkor történt, mikor először felhozta Ventúrát bemutatni anyunak, és közben egyszer csak befutott a mi jó öreg dilidokink, és hat tátott szájjal bámuló nő előtt, nevetve egymás nyakába borultak.

Hát, ez volt az a pillanat, amikor sok minden eldőlt, bár még nem tudtunk róla. Bennem például az, hogy bármi is történik, megbízhatok az én dilidokimban, mert kiderült, hogy ők ketten az egyetem kezdete óta a legjobb barátok. Együtt laktak a koleszban, aztán együtt béreltek lakást, és most is közel laknak egymáshoz, csak a dokinak már saját lakása van, egy kis férfias garzon, a Dani meg bérel, mert ő visszakészül Amerikába, viszont a Peti nem akar visszatérni Angliába.

A lényeg, hogy a Dani a texasi roham és csók után, napokig bombázta a nővéremet üzenetekkel és hívásokkal, míg végül találkoztak és elvarázsolta a Barbit. Közben együtt volt a dokival, aki sokat mesélt rólunk, főleg rólam, mert mégis csak én vagyok az első páciense, de ami a lényeg, a nevünket soha nem mondta el. Már a vezetéknevünket, így a Dani nem is sejtette, hogy a nővéremre vetett szemet, szóval a doki valóban komolyan veszi az orvosi titoktartást, és nem egy fecsegő poszáta! Nagyon hálás voltam a diszkréciójáért.

Pedig amúgy dumálhatott rólam, mert egyszer mesélte, hogy a Dani mondta neki, hogy ma megtaláltam álmaim nőjét, és láttam a tiedet is! Ez azon a napon történt, mikor először elvittük hozzá a kiskutyát és a Barbi félresöpörte őt!

Petinek tetszik a külsőm, ami elég fura, odavan a szemeimért, amiket én utálok, és imádja a sűrű ezüstös hajamat. Folyton azon sopánkodik, hogy milyen szép lenne, ha ennyi rengeteg hajból csináltathatna raszta hajat. Szerinte gyönyörű vagyok, szerintem meg elfogódott, mert egyrészt barátok vagyunk, másrész én voltam az első betege!:)

Ilyenkor mindig azzal jön, hogy ha nem lennék szép meg jó nő, akkor nem lenne az a barátom aki. De ez sajnos nem igaz, mert a barátomnak – aki remélem az apukád lesz egyszer!:)  Szóval neki egyáltalán nem tetszettem külsőre, a belső szépségem fogta meg. Mondhatjuk így, mert ez olyan szép, de az igazság az, hogy azért kellettem neki, mert ő volt nálam az első, és lehet, hogy milliárdos meg kaszálhatja a nőket maga körül, de olyan mint én, kevés forog körülötte. És itt nem a szépségemre gondolok, hanem arra, hogy az ilyen félszeg, riadt, érzelemmel meg gátlásokkal teli lányok meg sem próbálnak egy menő pasi közelébe jutni, mert a nyomulós tankok úgy is eltapossák őket!:)

Nem esete a szőke és a kék szem, hát én meg nagyon szőke, meg nagyon kék!

Viszont okos volt, és értékelte, hogy egy kincset kapott, amit a maga ízlésére formálhat.

Na ezt a dilidoki mondta, nem én gondolom magamról!:)

Barbit is eléggé megérintette ez a texasi férfias roham. Olyannyira, hogy össze is cuccoztak, ami sokáig elképzelhetetlen volt a számomra, hogy lesz olyan pasi, akiért ezt megteszi. Hát mondjuk egészen Texasból jött ide, hogy rátaláljon a nővéremre.

Mikor a gimiből először jöttek haza hozzánk, és anyu mondta, hogy hozza a tesóm hétvégére a Cleot a szennyesével együtt, hát alaposan meglepődött anyu az összemelírozott dolgain. Azon a hétvégén csak az ő ruháit próbálták dédikével újszerű állapotba hozni. Cleo is elcsodálkozott mikor megkapta a pakját, mert alaposan megváltoztak a ruhái.

Nem tudott se főzni, se mosni, kiesett neki minden, ami egy háztartásban, meg egy családban természetes és kézzel fogható. Ilyen a mosógép vagy a tv. Kollégiumokban, intézetben élte az életét, az nagyon más világ.

Ezért olyan nehéz neki sok minden, ami egy átlagos gyereknek teljesen természetes. És persze nem is gonoszságból nevetünk rajta, inkább csak mert annyira aranyos, hogy alapvető dolgokban teljesen tudatlan, miközben egy embert bármikor képes visszahozni a klinikai halálból, és tud egy csomó mindent, ami segít egy hirtelen halálkor, vagy bármilyen rosszullét esetén.

Szerencsére, vagy inkább a sors úgy egyenlített a számláján, hogy rátalált Nyurgára, aki már agglegénynek készült, és nagyon kis házias, tiszta pedáns pasi, ahogy a dédike dicsérgeti mindig. Jól kiegészítik egymást, Nyurga higgadtsága, kompenzálja Cleo vadságát, és a tűz, ami a szívük mélyén izzott, a legjobb pillanatban lobbant fel, hogy egy közös lángban lobogjon tovább.

Ezért a nővérem most a másik lépcsőházban tölti az ideje nagy részét, hogy gyorstalpaló állatorvosi kurzust vegyen, egy bizonyos állatorvostól, a Cleo megüresedett helyén. 

Így osztoznak a lakáson a Sziszivel és a dilidokimmal. Az már csak extra bónusz, hogy a dilidoki, az állatorvos legjobb barátja.

A sors útjai kiszámíthatatlanok, most együtt élünk, az egyik a tesómmal, a másik a legjobb barátnőmmel, és mi egymástól teljesen függetlenül ismertük meg őket.

A dokit ugye általam sodorta az élet közénk, a Danit meg Whiskynek köszönhetjük.

Egy délután Cleo hív a telefonomon. Mondom, nahát, csak nem elmentél dolgozni suttyomban és be se ugrottál? 
Mert mindig olyankor hívnak, ha utaznak, főleg a fővárosba, valahogy akkor biztonságban érzik magukat, ha telefonkapcsolatban vagyunk.

Éjjel is, ha egyedül botorkálnak haza a bárból, felhívnak, és akkor nem félnek, pedig hát én nem túl sok mindent tudnék csinálni itt a másik oldalon, ha valaki megtámadná őket. 
A vonatot is végig beszéljük, így gyakorta élőben izgulhattam végig a kéregetőket, hogy anyám, vagy a testvérem van a kórházban, és csak egy kétszázast, hogy tudjak neki valamit venni. 

Ő meg dühöngött, hogy nincs is kórház a keletinél, meg, hogy rendben, megveszi a visszajegyet, vagy az üveg teát, de sose éltek ezzel a lehetőséggel.

Csak puffogott, én meg mondtam neki, hogy ne kekeckedjél annyit, mert a végén még valaki a homlokodra szegez egy térképet!

Szóval mondta, hogy nem dolgozik, hanem mos! Hát már ezen felnevettem, be is sértődött, de aztán csak tovább mondta, hogy segítség kellene, mert a Gabi megkérdezte tőle, kimosnád az ingemet?

Ő meg, hát persze, és ha végeztem akár elmehetnénk egyet hőlégballonozni is, de aztán csak nekiállt, szóval mit is tesz a szerelem?:)

Azért csak felhívott engem, a mosónőt, hogy mi a francot csináljak ezzel az inggel? Valami klórban ázik, teregessem ki?

Hát mondom, előtte nem ártana, ha átöblítenéd, különben Nyurga, ha beleizzad, olyan lesz, mint a frissen sütött rákpáncél.

Erre persze egyből a háttér, a két doki, hogy áztass be egy fehér alsógatyát is jó alaposan, aztán teregesd ki, had vakargassa tökeit meg a fenekét.
Látod kicsim? És még mi nők vagyunk gonoszak egymáshoz!:)

Hagyjuk is a választ, szóval átvettük, hogy kiöblíted a klórból, ami valószínűleg Flóraszept, miután átmostad, illetve átdörzsölted. Aztán mosószerrel dörzsölöd át, és kiöblíted, aztán jön az öblítős víz, és a teregetés, tedd vállfára, akkor nem kell vasalni.

Csak hüledezett! Vasalni? Te most szívatsz Luna?

Nem merném azt tenni, biztosítottam.

És a főzéssel se járt jobban. Első kísérletként sültkrumplit sütött, de Nyurga közben leugrott valamiért a boltba, ő meg gondolta, ha már elment megvárja a kajával, és elzárta a krumpli alatt a gázt.

Szegény Gabesz alaposan meglepődött, és próbált nem nevetni a végeredményen, ami egy olajban tocsogó fertelem lett. Olyan, amit még a kutya se evett meg!:)

A másik még ennél is durvább volt.

Nyurga imádja a barátnőmet. El sem meri hinni, hogy egy olyan jó csaj, mint a Cleo, őt választotta. Ismeri már évek óta, és tudja milyen valójában, nem a táncoslányt látja benne, hanem a jólelkű nőt, aki mindent megtett értünk, hálából, hogy a családunk része lehetett, hogy anyu édes lányaként szereti, és mi a testvérünkként.

És furcsa, mert a Cleo meg azt nem hiszi, hogy egy ilyen jó ember, mint a Gabi, aki okos, és igen jómódú, magas beosztású, egy nincstelen, „rosszéletű’” táncoslányt fogad be az otthonába.

Cleo egy bombázó, abból a vékony, sportos fajtából. Látszik a tánc az alakján, és az izomzatán, és főleg nagyon helyes az arca.

Rajongással szereti Nyurgát, mert a férfi nem a zaklatott életű táncoslányt, hanem az embert, a nőt látja benne. Nem érdekli a múltja, nem érdekli a családja, mert minket tart annak.

Szóval kölcsönös a szerelem, és a kis házias Gabi mindennel ellátja a fáradt Cleot. Akkor is mondta neki, hogy mennem kell, ott van a kaja a hűtőben, egyél, ha felébredtél.

Cleo meg jó-jó, persze és aludt tovább. Aztán felébredt, megéhezett, kinyitotta a hűtőt, és hm, mit látott? Egy adag panírozott hal rudacskát.

Hát kivett egyet, gondolta Omega3, vállat vont és beleharapott. Elmajszolgatta, de érezte, hogy valahogy nem olyan, mint amit lent, nálunk szokott enni, és nem is evett többet.

Picit még lepihent, közben megjött Nyurga, és kérdezte tőle, ettél?

Mondja igen. Gabi meg, még dicsérgette is, nahát, látom még el is pakoltál, de ügyes vagy! Én is sütök magamnak, biztos nem kérsz?

Hát azt hittem lefejelem a falat mikor mesélte, hogy gondolhatod, hogy kikerekedett a szemem, mikor azt mondja, én is sütök magamnak!

Én csak röhögtem, hogy akkor panírozott sushit ettél?

A Barbi szörnyülködött, hogy basszus, hát mi vagy te, egy eszkimó?

A Cleo meg csak pisszegett, ahogy röhögtünk, hogy maradj már, mindjárt meghallja, és képzeld még meg is dicsért, hogy nahát, milyen ügyes vagy, még el is pakoltad magad után az edényeket? Én meg csak meregettem a szemem, hogy milyen edényeket? És kezdett már gyanússá válni az egész!

Barbi visítva nevetett, hogy végül is, ha úgy vesszük, ez egy fajta sushi, és be kell vallanom én is sikongattam. A Cleo meg, de én leszarom a sushit, az fagyasztott nyers hal, nevezd, ahogy akarod, én meg jól befaltam belőle.

Mondtam neki, hogy el sem tudom képzelni, mennyire kellene éheznem ahhoz, hogy elhersegjek egy rúd nyers panírozott halat. Felhívtam rá a figyelmét, hogy a jövőben, majd mindig szorgalmasan pakolgasson el maga után, és ne hagyja a cuccait, meg a tányérokat szanaszét, ha már ekkora örömöt okozott ezzel a Gabinak!

Szóval nagyon röhögtünk szegényen, aki tequilával öblítette le a fertelmet, nehogy valami baja legyen a fagyasztott nyers haltól, de ez titok ám!:)

Megjött a dilidoki, de én még mindig röhögtem, és ha rám nézett a Cleo, akkor kiguvadt szemekkel, beszippantottam két oldalt a duci pofazacskómat, a számmal meg cuppogva tátogtam, ahogy a halak teszik, aztán megint fetrengtem a röhögő görcsben, amíg agyon nem dobot néhány párnával.

Ugye a doki roppant izgalomba jött, hogy mi van már, hát neki mindent elmondhatok, tudhatnám, de mondtam, ha megteszem, meg kell, hogy öljelek, mert esküt tettem a Cleonak. Erre az orvosi titoktartásra hivatkozott, hogy lakat lesz a száján.

Hát elmondtuk, és a hatás, hasonló volt, beborult az ágyba úgy röhögött, és tűrte nyerítve, hogy ketten ütöttük már, mert nem bírta ki, hogy faggassa a Cleot, hogy legalább ficánkoltál tőle a Gabesznak?

Tomi és a dilidoki közös kedveskedése, szegény Cleo felé!

Aztán véget ért a nevetés, mert a Barbi újra felvette a küzdelmet a bölcsesség fogával. Eddig még mindig alul maradt ebben a csatában. Nem tud kibújni neki, és borzasztóan szenved, annyira, hogy most már orvoshoz kellett menni.

A doktor szakasz, valami szájzárat emlegetett lehetséges szövődményként, amitől csak az ostoba öcsém szeme villant fel.

Hát a fogdoki szerint rendben van, nővérem szerint viszont nem egészséges, amit érez.

Szegény papa, ha itt lenne még, tudna segíteni, és hamar megoldaná ezt a fájdalmas problémát!:(

Tomi viccelni próbált, hogy vajon miért húzódozik az a fog a kibújástól, tán kevesli a bölcsességet?

Na erre a Barbi kinézett az okos öcsénkre, egy zacskó fagyasztott zöldborsó alól, és megfenyegette a mi Modor Mártonunkat, hogyha nem vesz vissza, ő fogja kidolgozni az évvégi tételeit, és majd kiderül akkor, ki az okoska, meg a bölcs.

Nem tudom mennyire hatott a fenyegetés, mindenesetre, onnantól már teljes csendben nyögdécselt tovább, az én együttérző pillantásom, meg gondoskodásom alatt, mikor lecseréltem az arcán, egy zacskó fagyasztott kukoricára az olvadozó borsót.

Aztán engem is utolért a sors keze, mivel keveset aludtam, reggel átszédelegtem az erkélylyukon anyuhoz, és félálomban meggondolatlanul elkészítettem a reggeli almaecetes vizemet. Már javában kortyolgattam mikor feltűnt, hogy valami nem ok, olyan kis síkos, kellemes érzés volt. Hát véletlen napraforgó olajat öntöttem bele ecet helyett, így egy ideig olyan kis selymes lett, csúszott a szám belülről.

Dédike szerint örüljünk, mert az olaj mellett felejtette a WC tisztítót, még jó, hogy nem abból kortyoltam. Hát valóban! Kedvem lett volna tapsikolni, ha nem csúszik úgy a kezem attól, hogy egyfolytában a számban matattam vele!:)

Barátomnak is voltak elképzelései az állapotommal kapcsolatban, ha már úgy csúszik ugye, meg olyan puhácska….

Nővérem viszont letörte a nagy lelkesedését azzal, hogy ez a Luna még olyan tapasztalatlan, megfontolás nélkül mindent a szájába vesz, olyant is, amit nem kéne.

A jó skandináv csak somolygott, eszegette a napi mákos süti adagját, barátságos hangon megérdeklődte Barbitól, hogy biztos nem fáj már a fogad, és sürgette a hazamászást!:)

És ha már megjött a barátom magával is vitt minket Skandináviába. Tomi is jött, érdekelte a dolog, így átesett a tűzkeresztségen, mert eddig még ő sem ült repülőn.

A barátom egyre jobban összebarátkozik a dilidokimmal, egymást lovalják bele a hülyeségekbe. Számomra felejthetetlen élmény volt, ahogy egy játszótéri mérleghintán, a doki picit erősebben tette le az északi fenekét, ezért az úgy megugrasztotta, hogy majdnem a nyakába vetette magát a doki fentről, és cseppet sem diszkréten ordította, hogy a golyóim te fasz!

Halálra nevettem magam, kicsit be is sértődött, hogy nem sajnálom, de mondtam neki, sajnáljon téged a Sziszi! Ha lesérülsz az az ő problémája lesz.

Hát a doki szerint inkább a sajátja, de nem ez a lényeg, hanem, hogy a dokim meg a barátnőm összejöttek! Olyan szinten, hogy egybe is cuccoltak! Hát én kimondhatatlanul örülök ennek! Olyan jó lenne, ha a doki is velünk maradna mindig, ahogy Nyurga is!  

A doki most már itt lakik a szomszédomban, egy lépcsőháznyira, és minden nap látom. Abban a lakásban laknak, amit a Cleo vásárolt meg, és ez így olyan jó, hogy ilyen közel egy helyen vagyunk mind. Mert az állatorvos Dani is sokat van fent, néha ott is alszik a tesómmal, mivel két szoba van, és Cleo Nyurgánál.

Rengeteget lógunk együtt, mert ha nincs náluk senki otthon, akkor a doki nálunk lóg. A Sziszi szülésznő és szakban dolgozik, mellette jár ugye ő is a tesómmal arra az üzletvezetői suliba. A Cleo barátnőm, meg akié a lakás, a mi lépcsőházunkba költözött fel a legfelső emeletre, most a harmadikról integet, ha kimegyünk az erkélyre. Örülök, mert Nyurga nagyon rendes pasi. Egy kicsit idősebb nálunk, de hát a barátom is túl van a harmincon, mégsem érzem úgy soha, hogy öreg lenne hozzám.

Nyurga rengeteget dolgozik, egy külföldi cégnél valami vezető programozó vagy mi, és nem csak nappal, hanem éjjel is, mert sok országban ugye akkor van nappal, mikor itt éjjel, és ő ezekkel az országokkal tartja a kapcsolatot. Hogy miért, azt nem tudom, a lényeg, hogy fontos ember, és én mióta megtámadott minket egy denevér a lépcsőházban, ő meg elkurjantotta magát a mély hangján, hogy mi a lófasz ez, miután a denevér egy szerelmes csókot lehelt pontosan a homlokára, nagyon a szívembe zártam. Addig inkább a dédikéhez járt szakmai tanácsért, mint vérbeli agglegény, gyakorta elakadt főzés közben. A dédike sokszor ott fogta nálunk enni, hiába szabadkozott.

Fura, mert őt a dédike kedvelte nagyon, aztán egyre többet volt nálunk, és valahogy ő is ott ragadt, ahogy a dilidokim. Mikor még nem volt az András, meg a dilidoki sem volt mindennapos nálunk, Nyurga gyakran ott maradt, és együtt nézték a meccset, vagy valami sportot a Tomiékkal.

Ha hirtelen megszólalt, mindegyikünknek felállt a szőr a karján, mert annyira hihetetlen, férfias mély hangja van, és ez elég komikus, egy ilyen cérna pasitól, mint ő, akinek nem okoz semmi nehézséget, kicsavarni egy villanykörtét a földön állva, mert majdnem két méter!:)

A doki állandóan velem lóg, ha dolgozik a barátnőm, és már teljesen kikészít a folytonos elemzésével és okításával. Többet nevel engem, mint anyu meg a nővérem együtt, pedig én már eddig is meg voltam rendesen nevelve!:)

Rengeteget beszél, és néha észre se veszem, mennyire magával ragad a belső kisugárzása. Szeretem hallgatni, szeretem nézni, ha belelendül és beleéli magát a beszédbe. Azt hiszem, nagy szerepe van abban, hogy egyre jobban kacsingatok a pszichológusi pálya felé.

Örülök, hogy összejöttek a barátnőmmel. A Sziszi bátor, én sose mernék járni egy ilyen rohadtul dögös meg eszes pasival, tőlem úgy is pillanatok alatt elszeretnék. Ráadásul még azt is tudná előre, hogy mire akarok gondolni!:)

Sziszi meg nagyon is megérdemel végre egy kis boldogságot!

A barátom is jó pasi, és fura, hogy milyen nagyon, szinte fájdalmasan hasonlítanak egymásra a dokival, főleg a szemük, meg a mosolyuk, de azért be kell látnom, hogy az agyfurkász, klasszisokkal jobb minden valóságban látott pasinál, akit ismerek. De egyforma a szemük, a mosolyuk, csak a doki sokat nevet, és ha ő nevet, akkor nevet mindenki körülötte, valahogy magával ragadja az embert. Nyilván ezért jó pszichológus, mert tud hatni az emberekre, sőt szereti az embereket, és velem ellentétben cseppet sem visszahúzódó. 
Miután belopta magát a barátom szívébe, leendő apámat is meghódította. Edzésre jár hozzá, hogy levezesse a felgyülemlett lelki stresszt.

Végül is nem hülyeség, nekem is folyton mondogatja az András, hogy járnom kellene hozzá és vinne versenyekre. Nem versenyezni, mert nem vagyok az a támadó típus, hanem formagyakorlat bemutatókra, mert szerinte gyönyörű a tartásom, és ilyen versenyek is vannak. 
Hát ugye mégis csak négy éves korom óta táncolok, és elég muzikális is vagyok. Balettoztam, ezért rohadt laza vagyok, és jó a lábtechnikám. Szeretem is azt a fajta védekezést, hogy csak lábbal tartom távol a feltételezett támadóimat, és simán a fülem mellé emelem kitartva a lábam, ez pedig elengedhetetlen egy formagyakorlatban.

Jó az egyensúlyérzékem, a balett meg a tánc miatt, és lazán megugrok egy hátra szaltót, a spárgába pedig akár egy rúgásból is lazán belecsúszok, és csak nevetek ilyenkor a férfiak fájdalmas grimaszán. Nem is értem vajon mire gondolhatnak?

És azt se, hogy az én jó Tomasom miért puffog még mindig dühöngve a balett miatt. Mert ugye ő is ott igyekezett anno mellettem elsajátítani a kifordított lábfejű, összeérintett bokájú Chaplin alapállást, nagy lelkesen. Hát neki se nagyon ment a széna, meg a szalma, mert még nálam is fiatalabb volt a jobb meg balhoz.

Szerinte még szerencse, hogy férfias személyiségfejlődésében nem tettünk kárt ezzel a harisnyanadrágos balettozással. Ilyenkor a dilidoki hümmögve nézegette a kis balerinás fotóját, és csücsörítve megjegyezte, nem kell aggódnod Tom, már itt is látszik, hogy dudorodik ott valami, abban a harisnyában!

Én persze tele pofával röhögök ilyenkor, hogy az a dudor, azóta is stagnál, már ami a méretét illeti, Tomas, meg dühösen ordibál, hogy ne akarjam látni, mert elrettennék a házasélettől örökre!:)

A doki még sebtében hozzá teszi, csakhogy fényezze magát, hogy persze az ő rettenetes méretétől már rég kiszakadt volna az a harisnya, de hát nem vagyunk egyformák Tom!

Nővérem kapta öcsém vonalzóját és eléjük helyezte, hogy a hosszúsági lécen pontosan hova is helyeznétek a hímtagotok hosszúságát?

Öcsém szemöldöke a homlokáig ugrott, de a doki szapora kis hümmögésekkel, felemelte a kezét, majd rövid hezitálás után húsz centire nyújtotta a hüvelyk és a mutatóujja közti távolságot, és kérdőn felpillantott a Tomira. Az meg rá, aztán egy nagyon határozott bólintással kivágta, hogy ja, a méretarány tökéletes!

Nővérem már elsuhanóban volt, de erre csak visszalépett. Előbb megbámulta őket, mintha most látná először, aztán közölte, milyen szerencse, hogy ez a hatalmas hímtag nem ránt titeket hasra járás közben! Aztán még hozzátette, és az is szerencse doki, hogy csak húsz centire nyílnak az ujjaid!:)

Doki fel se vette, csak hessegetett, ördögszarvakat mutatott felé, és újfent sajnálkozását fejezte ki a Dani miatt, akinek pedig kimondhatatlanul aranyos szülei vannak, és nem azt érdemelnék, hogy a fiúk egy élő boszorkányvámpírt vigyen haza!:)

Mondtam rendben, feladom, meg örülök is neki, hogy nem kell szembenéznem egy ilyen fertelmes méretes szerszámmal!

A disznó dilidoki meg még nem átallott rám vigyorogni, hogy ezzel az érveléssel, azért majd ne hozakodj elő a  jó öreg skandináv előtt!

Nem dobáltam meg, de ígértem neki ezt-azt!

Szóval nagy a szeretet és a béke közöttünk, amire a dilidokim adja áldását!

Nálam a balett óta is van zavar a jobbra meg a balra miatt. Balkezes lévén, eleinte ha vezettem és mondták, hogy balra, én riadtan visszakérdeztem, hogy melyik balra?

Így aztán – és szörnyűség, de ezt leginkább a doki műveli velem – lemondóan csak annyit mondanak, ablak felé, vagy sebváltó felé!:)

Az indexelés folyamatát se értettem, pontosan ebből az okból kiindulva, hogy merre tegyem ki, ha tolatok. Aztán az okos doki azt mondta, úgy jegyezzem meg, hogy mindig arra húzzam az index karját, amerre a kormányt tekerem. Hát lehet, hogy nevetséges, de nekem nagy segítség volt.

Mindent tudtam, úgy beparkoltam két kocsi közé, hogy az oktatóm csak bólogatott, és közölte, nem dugta volna oda a kisujját.  Jó voltam a forgalomban, pont ötvennel száguldoztam végig. A vizsgán ráadásul alattam váltottak a lámpák sárgára, és nem fékeztem be, hanem gázt adtam, így aztán szegény dilidoki, aki önfeláldozóan átrobogott mögöttem végig a tilosban járt. Egy ideig vártuk is a büntetést, hogy hátha ugye, de szerencsésen megúsztuk.

És még meg is dicsért a vizsgabiztos, hogy nőtől ritka ez, meg az is, hogy hátrafordulok, tolatásnál, és használom a tükröket, pedig sokszor a dokit figyeltem, hogy ott van-e mögöttem, ahogy ígérte!

Csak az indexeléssel volt bajom, az nagyon nem ment. Vagy elfelejtettem kitenni – a vizsgámon is – és mikor észrevettem, akkor odanyúltam mintha nem ugrott volna vissza magától, szóval nem vette észre a vizsgabiztos!:)

Az oktatóm jó fej volt, az András ismerőse, és a vizsgán beült hátra középre, és akár egy nyaktekercs madár, indexeléskor mindig arra billentette a fejét, amerre ki kellett tennem! Közben dumált a vizsgabiztoshoz derékszögben tartott fejjel, szóval rendes volt! Én meg ugye bőszen használtam a tükröt! Elég mókás volt, de nem nagyon volt akkor kedvem nevetni!:)

Azzal kezdtük a vizsgát, hogy közölte a biztossal, én vagyok az a nő, aki állandóan térdkalácson ragadom, szóval ne ijedjen meg, ez nem zaklatási kísérlet!

És ez valóban így volt, ugyanis azt tanította, hogy nem szabad lenézni a váltáshoz, figyeljem közben az utat, tudnom kell vakon váltani. Hát én meg is tanultam, de izgalmamban mindig akkorát nyúltam, hogy előbb térdkalácson ragadtam, aztán vettem vissza a váltóra! Mondtam neki, ne üljön akkora terpeszben mellettem, ő meg erre közölte, tököm van kislány! Hát nem értettem miért is kell ehhez terpesz, de ezt osztottuk be a hátralevő időre!:)

Én nem vagyok Barbi aki erre nyilván ráfűzött volna egyet, hogy ha be van gyulladva, mosni kell!

De nem bánta, búcsúzásnál meg is jegyezte, hiányozni fog neki, a térdmasszázs!:)
Bezzeg előző este még halálsikolyokat hallatott, mert elmentünk egy uccsó tesztkörre a vizsga előtt, és én valahogy annyira izgultam már, és annyira meg voltam zavarodva, hogy ügyesen bekanyarodtam egy buszmegállóba, aztán meg ki a megrökönyödéstől megnémult és lefagyott oktató mellett. Talán életemben akkor ébredtem először öntudatomra. Egyszerre tátott szájat ugyanis az oktatóm, és a hátul hüledező dilidoki, hogy miért is műveltem ezt az ügyes kunkort, de nem engedtem őket szóhoz jutni. Lazán felemeltem a kezem és azt mondtam, meg ne szólaljatok!:)

12 éves voltam mikor önvédelmet kezdtem tanulni az Andrásnál. Pontosan tudom sajnos, mert a papa elvesztése után vitt le anyu hozzá minket.

Rendes volt akkor is, nem fogadott el pénzt, ő biztatta anyut, hogy menünk le, ha elfáradunk, nem lesz erőnk a fájdalomra. Ingyen jártunk, és alaposan lefárasztott minket a Tomival. Sokszor még arra se volt erőm, hogy zuhanyozzak vagy levetkőzzünk, csak bevágódtunk az ágyba és aludtunk.

Andrástól ez a látvány nyílott a szemünk elé – 

a gyönyörű fotók S. Á. munkái

Szóval a doki is összebarátkozott az Andrással, mert átjár lovagolni oda ahol lakik, és néha arra megy el, mert gyakorlatilag egy erdőben él egy nagy tó partján. Gyönyörű környék, a háza egy várra néz, és ha ki van világítva, valóban feledhetetlen látvány.

Az én hálószobaablakom, meg egy hatalmas madárra, ami szintén ki van világítva, és Ő is gyönyörű látvány!:)

Ezt a madarat néztem esténként az ágyamból oly sok álmatlan éjszakán át…

És a városom kicsim. 

Neked ez már történelem lesz azt hiszem és ez nagyon furcsa érzés!

Szóval a doki meg ott nyargalászott, mert imádja a lovakat, és néha betért az Andráshoz, ha az kint volt az udvaron és behívta.

Egy fejjel lehet magasabb a barátomnál, és legalább tíz kilóval nehezebb. Hát mondjuk nála csak az öcsémék nem súlyosabbak, talán még Nyurga is többet nyom, bár alkatra vékonyabb, de a kétméteres magassága elnyeli a kilókat.

Szóval az ír suttyó, ahogy a nővérem nevezi ha összetűznek, beköltözött a családomba, és én ennek nagyon örülök, mert ez a csodaszép ír suttyó lett a legeslegjobb barátom.

Most is bőszen segédkezik a lakás csinosításában. Mielőtt az új apu végleg beköltözik, kicsit felújítjuk, kifestjük anyu lakását, ezért most mindenki nálam szorong. Senki se boldog, de cipeljük a bútorokat, és szó nélkül dolgozunk, anyunak bármit.

És nevetni is lehet, egy kedves barátnőm azt írta, hogy nálunk az egy főre eső orvosok száma meghaladja az országos átlagot, és ezen olyan jót nevettem pont, mikor egy csinos raszta copfot viselő dilidoki nyögdécselve tolatott el előttem egy fotellal. Persze besértődött, hogy kinevettem, hiába mondtam neki, hogy nem minden rólad szól doki!

Meg se hallotta, letette a terhét, hogy rögtönzött kiselőadást tartson nekem az illemről, meg az etikettről, csakhogy a nővérem nem látta, hogy csípőre tett kézzel épp kibontakozni kíván, és belerongyolt, mikor tolatva érkezett, az ebédlőasztal egyik felével. Kicsit letarolta, és mikor kettős fronton kezdte osztani az igét a doki, elhessintette, hogy ne most legyél frusztrált, inkább dolgozz!

Ráadásul a Dani érkezett az asztal másik felével, és elárulta régi barátját, a tesóm oldalára állt, melyet a doki, egy „hát persze, az a rohadt szex elveszi az eszed, meg a józan ítélőképességedet, hát hátba szúrsz engem”-mel reagált le.

Az állatorvos Dani meg rövidre zárta, hogy pontosan úgy lesz, ha nem higgadsz és haladsz, hátsón szúrlak egy adag Sedalinnal.

Szegény dilidoki elém fordult, és igyekezett visszaszerezni a tekintélyét, mert én ugye engedelmesen végighallgattam volna a napkeleti bölcseleteit. Elképesztő magas a tolerancia szintem, talán ez az egyik legjobb tulajdonságom!:)

Ebben a családban középső, galamblelkű gyerekként, muszáj volt alkalmazkodnom!:)

De jött a barátnője, és ő is leugatta, hogy majd otthon bontakozzál ki, itt meg cipekedjél! Szegény doki olyan arcot vágott, hogy letettem a széket, a dédike mellé borultam és egy párnába temettem az arcom, annyira röhögtem.

Olyan jó hallgatni, ahogy civódnak, és közben gyakorta olyan szavakat, kifejezéseket használnak, amitől csak tanul, művelődik az ember! Lehet, hogy ez az egyik hibám, de én szeretem, ha művelt, intelligens emberek vesznek körül.

Van egy osztálytársam, aki csak nála hülyébbekkel, és csúnyábbakkal barátkozik, a vakok közt a félszemű a király közmondást szem előtt tartva, rettentően osztja ő is az észt, én meg állandóan csodálkozom, hogy vajon honnan, mikor neki sincs elég?

Szóval én szeretem, ha okosabbak vesznek körül, ha tanulhatok tőlük, hallhatok olyan dolgokról, melyeket eddig még nem ismertem.

Jól jött ez a kis nevetés, ezért is szeretem úgy a dokit, mert még akaratlanul is rálel arra, ami nekem kell. Rosszkedvű vagyok mostanság, de nem merem mutatni, mert akkora nagy butaság, ezért inkább magamba fojtom.

Utálom, hogy ilyen érzékeny liba vagyok, de valahogy most döbbentem rá igazán, hogy apunak csináljuk a helyet, szóval, hogy én már végérvényesen elköltöztem anyutól. Hogy ez már nem az én otthonom többé, és ez annyira szíven ütött, majdnem megkönnyeztem magamat, még jó hogy jött a doki, és elfeledtette a könnyeimet.

Tudom, hogy butaság, hiszen csak egy fal választ majd el ezentúl anyutól, mégis olyan érzés ez, valahogy mellbe vert, hogy ím, felnőttem visszavonhatatlanul, és kirepültem!

És tudom, hogy már sokkal előbb felnőttem, még mielőtt elkezdtem ezt az egész blogolást, csak akkor még nem éreztem át a súlyát. A terhesség kevésbé éreztette velem ezt a végleges elszakadást, mint az új lakásom.

Fáj, hogy többé már nem nyithatok be anyuhoz éjjel, ha rosszat álmodok, nem kuporodhatok mellé egy gőzölgő kávéval hétvégén, mint régen tettem, mikor még a gyárban dolgozott, és mellette tanult, és hétvégén, ha tehette aludt legalább 8 óráig. Ilyenkor főztem kávét és bevittem neki, sokszor jött a Tomi is és puszikákkal ébresztettük, meg forró kávéval, ő meg mosolyogva ébredt és megölelt minket.

Egyszer még kisebb volt a Tomi készített anyunak reggelit. Én vittem a kávét, ő meg a szendvicskét, amire majonézzel rajzolt valamit. Aztán faggatta anyut, a puszik meg ölelkezések után, hogy na, látod mit rajzoltam neked? Anyu meg nézegette jobbról is, meg balról is, de csak nem akaródzott neki beugrani, hogy mi lehet a korai naiv impresszionista műalkotás.

Én meg mondtam neki, szerintem ez Firga popója. Mert olyan volt, mint egy cica hátulról. Na, erre aztán besértődött a Tomi, hogy az nem popó, hanem egy szívecske, csak így sikerült, nem fejezte be alul, ezért néztem tappancsnak.

Anyu meg lehunyt szemmel hümmögve majszolta a parizeres szendvicset majonézes szívecskével, és itta hozzá a kávét, és azt hiszem ilyenkor nagyon boldog volt!

 Ő Firga! Hát nem gyönyörű!

A legtöbb cicával ellentétben imádott fürödni. 

Mindig beugrott mellénk a kádba, ha nem zártuk ki!:)

A lakás ragyogott, én mostam takarítottam, a Barbi bevásárolt és tanult velünk, csak hétvégére tette le a kezéből az ostort! Nem is ment volna máshogy anyunak, főleg mikor még hétvégén is dolgozott. A főzést és a vasalást is úgy csinálta, hogy közben beszélgetett velünk, tanult, kidolgozta a tételeit.

És most már én nem leszek ennek részese többé, mert elköltöztem!

Gyűlölöm a változásokat, mert csak ritkán hoznak jobbat. Remélem ezúttal nem így lesz, hanem öröm, mert a régi szobám, anyuék hálószobája lesz.

Anyu eddig a nappaliban aludt egy kinyitható sarokkanapén. A nappali és az ebédlő közé felszereltettünk egy harmonikaajtószerű válaszfalat, amit nappal teljesen kinyitunk, és akkor egy térben van a konyha, az ebédlő meg a nappali, éjjelre meg anyu behúzza és lesz egy hálója. Így nem zavarjuk, ha valaki éjjel kijön, mert megszomjazik, vagy valamiért későn, vagy éppen nagyon korán jön haza.

De nem szoktunk mert a WC a folyosóról nyílik, így oda jártunk inni, ha megszomjaztunk.
Eddig a nővéremnek volt egy kis szobája, amiben osztozott a Sziszivel, később a Cleoval is. Egy-egy ágyszivacson aludtak, amit reggel egymásra tettünk, és volt egy puha heverőnk. Muszáj volt a helyhiány miatt, mert elég szűkösen voltunk, főleg a szekrények terén. Ezért aztán dobozoltunk, mint Tóték!:)

Igen, ez egy Örkény István dráma, egyike az érettségi tételeimnek kicsim.:)

Dédike a régi konyhából átalakított kicsi szobácskában lakott. Mi a Tomival a másik kisszobán osztoztunk. Régen együtt laktunk benne, később leválasztottuk, illetve elfeleztük gipszkartonnal. Mivel a homlokzati falat beborítja az ablak, mindkettőnknek jutott világosság. A gipszkartonra tettünk egy harmonika ajtót és meg is volt a külön bejáratú szobánk. Kicsi volt és keskeny, de azért még Kakukk is elfért Tomi és a szekrénye mellett, ha nálunk maradt éjszakára!:)
Most a Tomi mellé megy a nővérem, és így anyuéknak is lesz hálószobájuk.

Próbálunk anyuéknak időt adni, és annyi privát szférát, amennyit csak lehet. Az öcsi is beköltözött hozzám átmenetileg, ha nincs itt a barátom. Ez nekem is jó, legalább nem vagyok egyedül, és a Tomi az, akit bármikor elviselek, ő pedig egyre inkább kezd az árnyékommá válni, mert közeleg az április, és ez egy nehéz hónap lesz a számomra.

Így most anyuék gyakorlatilag csak a dédikével osztozkodnak a lakáson, dúlhat a szerelem, megérdemelnek egy kis boldogságot!:)

Azért bármikor haza mehetek, mindig enyém lesz a nappali kihúzható sokat megért sarokgarnitúrája, most hogy anyunak már nem kell!:)

A kis sumákok állandóan figyeltek minket!:)

Anyuékra ráfér még egy kis nyugalom gyerekek nélkül. Én nagyon becsülöm a leendő apukám, amiért bemert vállalni minket. Még sosem volt nős, igen jó társadalmi és anyagi szinten élt eddig, egy csodás házban, akár a mesében. Fenyők és mókusok közt, egy tó partján egy vár tövében. Tényleg akár egy mese, és a táj mindig csodás, télen a havas tűlevelűk, a befagyott tavon topogó vadkacsák, és a vár havas ormai, nyáron meg a rengeteg zöld és a tavon úszkáló hattyúk. Rengeteg hattyú, ide járnak az országból, talán még külföldről is hattyúkat lesni!

A hattyúk különben nagyon hamis madarak. Olyanok, mint a fiú libák. Egy ideig nyugodtak, semmi bajuk, aztán egyszer csak bekattannak, és sárkánynak hiszik magukat, mikor kitárt szárnyakkal támadnak a gyanútlan kenyérfalatkákat osztogató jószívűre. És milyen gyorsan tudnak futni! El se hinnéd!

És mókuskák! Rengeteg élénk szemű, kunyizó, szemtelen mókus, az év minden szakában! Én mondom, aki ott élhet, az már szerencsés ember! A város szélén, egy erdő közepén, alig pár percre a központtól és az üzletektől, mégis olyan, mint egy érintetlen darabka éden!

És apu, ezt mint odadobta anyu kedvéért, hogy egy apró hálószobában kuporogjanak, egy rakat saját, meg fogadott gyerek között.:)

Hát nem olyan mint a mesében?

Gondolkoztam, hogy nyithatnánk egy ajtót a két lakás közé, csak az a baj, hogy a szobámból tudnánk, ahol azért elég sokat fickándozunk a skandinávval. Főleg, hogy szeret pőrén libegni, és az meg gáz lenne, hogy mondjuk anyu, vagy a dédike benyitnának, mi meg akcióznánk, mert nálunk az nincs napszakhoz kötve, ha itt van. Hátrébb meg nem lehet ajtó, mert nekem ott a fürdő, anyunak meg a konyha. Így maradt az erkélyen való vidám négykézlábas.

Nekem csak anyukám volt, és persze jó volt így, csak sokszor elbizonytalanodom, hogy majd fogom-e tudni, hogy kell feleség, meg anyaként élni. Van itt mellettem egy szőke pasi, aki egyre jobban szeretne gyereket, és bevallom én is, csak félek, hogy elrontok valamit.

Nem tudom, hogy a feleség meg anyaszerep az úgy jön vajon magától, vagy tanulni kell? Mi van, ha rosszul kezelem majd a dolgokat, és ha félrenevelem a gyerekünket? Honnan tudja azt az ember, hogy jó anya? Lehet, ezt egyáltalán tudni?

Anyu szerint, csak a végén, mielőtt meghalunk, mert egészen addig a gyerekünk, amit tesz, ahogy él, azért valamilyen szinten mi, édesanyák vagyunk a felelősek, hiszen mi adtuk neki az alapokat és a példát.

18 vagyok, ábrándos szerelmes, elképzelek egy gyönyörű, szőke picurit, aki édesen mosolyog meg alszik.....aztán felrezzenek az ábrándjaimból, és a Luca anyukája jut eszembe, és akkor már egy ordító babát látok, meg magamat kétségbeesetten sírva, fejem tetején egy feltűzött szénakazallal.:(

Szegény drága kis Luca, úgy szeretem azt a kislányt! Mindig arra gondolok, mikor nem figyel, hanem játszik én meg bámulom, hogy ha egyszer majd nekem is lesz egy ilyen kis szöszke tündérkém, akkor majd azt is így tanítom zongorázni, meg táncolni. És együtt fogjuk majd a konyhát is felfedezni, és este a saját mesekönyvünkből olvasok neki mesét elalvás előtt, ahogy a Lucával teszem, ha velem meg a Tomival alszik itt nálunk.
Olyan, mint egy szeretetre éhes kiscica. Ő is szeretetre vágyik, én is, azt hiszem mind arra vágyunk a legjobban, hogy valakinek fontosak legyünk, hogy valaki kimondva, vagy kimondatlanul csak éreztetve, de szeressen.
Anyu azt mondja, ha kisbabád születik figyelj az apjára, hogy ne érezze magát háttérbe szorítva. A második babánál a nagytesóra figyelj, mert hatalmas trauma neki, hogy mostantól osztoznia kell az édesanyján meg mindenen!

Lehet, hogy rám kevés ideje maradt, mert hamar jött a Tomi, azért lettem ilyen szeretetéhes pedálgép!:)

Anyunak ott volt a Barbi, aki idősebb volt, és többet kellett vele foglalkozzon. Ő kezdte az ovit, aztán a sulit, én teljesen megértettem ezt akkor is, és most is, nem volt ezzel probléma, ennek így kellett lennie.

Viszonzásképp a nővérem, anyánk helyett anyánk volt, azokban az években, mikor anyu egyetemre járt a munka mellett, sok mindent levett a válláról. Gondoskodott rólunk, ahelyett, hogy lement volna játszani, védett a suliban, tanult velünk otthon, fegyelmet tanított, tiszteletet és kötelességtudatot. Rákényszerített a rendrakásra, a tisztaságra és a másik munkájának megbecsülésére.

Mellette kezdem pakolászni az öcsém helyett is, aki bohó volt és kedves, ahogy most is. Nem rettegett úgy a Barbitól mint én, ha kapott menekült előle, ha utolérte, és megcsapkodta ordított egy ideig, aztán ment tovább játszani, mert persze a Barbinak is lelkiismeret furdalása lett, a Tomi meg erre alapozott.

Igaza van anyunak, ő egy nagyon intelligens srác, pontosan tudta, hogy bánjon velünk, hogy manipuláljon, ahelyett, hogy ezt a tudását és energiát a tanulásra fordította volna.

Viszont feltétel nélkül imádta anyut. Úgy járkált utána akár egy kutyus, még 14 évesen is fogat anyu kezét az utcán, és hihetetlen szeretettel és tisztelettel beszélt róla mindenütt.

Mi ketten máshogy voltunk egymással. Egészen kicsi korunktól együtt voltunk, sokan azt hiszik még most is, hogy ikrek voltunk, és anyu néha azt mondja, a Luna meg a Tomi ikrek, csak az öcsi nem kapkodta el a születést sem!:)

És fura mód a hangunk is kifejezetten hasonlít, ami esetemben nem is olyan fura, viszont a Tominak vékony érces csodaszép hangja van, ha énekel. Engem teljesen elkápráztat, és bírom, hogy középhangon éneklünk, és néha nem tudják melyikünk. Anyunak és Barbinak is jó hangja van, de ők mellhangon énekelnek, nekik mélyebb, erős hangjuk van, nővérem például remekül énekli a Bad Romanc nyers, kicsit már közönséges hangvételét, én küszködök vele, mert más, magasabb a hangtartományom, pedig imádom ezt a dalt Gagától.

Engem teljesen elbűvöl, ha egy nőnek mély hangja van. Az olyan erotikus ahogy búg, és sejtelmes, olyan végzet asszonya hangvétele van az egésznek.

Kicsi koromban folyton Hernáditól hallgattam, a "Sohase mond" című dalt, mert egyszerűen nem tudtam betelni vele. Anyut meg majd az őrületbe kergettem.

Imádom az olyan énekesnőket, akiknek erős érces mély fekvésű hangjuk van, talán mert nekem pont az ellenkezője.

Könnyedén éneklek Adele-t Kathy Perri vagy Alicia Keys-t, de Gaga vagy Beyonce már nehezebben megy.

Nagyi szerint erős érces hangunk van, és gyönyörű, meg megy az üveghang is, ami ritkaság.

Igaza lehet, legalább is a Tomi esetében biztos, mert én is szeretem hallgatni ha énekel. Főleg mert ha beszél, teljesen normális férfihangja van, cseppet sem vékony, bár nem olyan mély mint Nyurgának, de az övé eléggé egyedi. Viszont ha énekel, akkor egészen magas hangtartományba képes felmenni.

Gondolom, te is énekelsz és biztos vagyok benne, hogy tudsz zongorázni, mert erre megtanítunk, mielőtt még felfognád, hogy mit is teszel.

Hát, ha a mostani barátom lesz az apukád, amit nagyon remélek, eléggé kétséges a hangod, mert ő roppant lelkes, ha dalolni kell, de iszonyúan rémes hangja van.

Persze nem mondjuk, nem bántanánk meg soha, és nem azért mert tartunk tőle, inkább mert igenis jó dolog, ha valaki annak ellenére is próbálkozik és igyekszik, ha semmi esélye!:) Hogy is mondjam, a repedtfazék és kappanhang közötti tartomány apué, ha ő lesz az!:)

Hát nem gondolnám, hogy sok mindent kellene tőlem örököljél. Apu szép, és nagyon céltudatos, határozott. Van benne valami különleges, ami körbelengi és itt nem a pénz szagára gondolok. Örülnék, ha inkább olyan egoista lennél mint ő, és nem egy félszeg önértékelési problémákkal küzdő zárkózott nebáncsvirág, mint én!

Az egyetlen dolog, amit megörökölhetnél, az a hallásom, a hangom és a ritmusérzékem, mert apu nem táncvilágbajnok!:) 
És talán a szorgalmam, mert én aztán nagyon hajtok, ha akarok valamit, míg a jövendő apukád, rendkívül lezserül bánik az őt körülvevő világgal.

Nagyi nagyon büszke volt ránk, a hangunkra meg a mozgáskultúránkra és arra, hogy Tomi zsigerből volt tehetség a zongorához, én meg addig klimpíroztam lógó nyelvvel, sose múló lelkesedéssel, amíg el nem hessentettek, hogy már úgy állnak az ujjaim, mint egy sas karmai!:)

Öcsémmel egy test egy lélek vagyunk! Ha ő beütötte valamiét nekem fájt, ha féltünk vagy unatkoztunk, csak egymás társaságát kerestük. Sokáig egy szobában laktunk, és miután szétválasztottuk, mert anyu szerint mindenkinek szüksége van egy kis magánszférára, főleg ha az egyikünk fiú, a másikunk meg lány, sokszor megesett, hogy vagy én, vagy ő, attól függ kinek volt jobban szüksége a másikra, átosontunk és együtt aludtunk.

Egy év van köztünk meg egy hónap, nagyon közel voltunk egymáshoz lelkileg egész életünkben. Azt hiszem ő nem csak az öcsém, hanem a lélektestvérem is!

Együtt kezdtük az óvodát, egy csoportba jártunk, mert koedukált volt, és soha nem kellett más nekünk, talán ezért is nem volt soha, egyetlen barátnőm sem, mert nem éreztem szükségét.

Aztán az oviban jött Kakukk, aki letérdelt nekem, minden szeszélyemet elviselte, megígérte még azt is, hogy ha idővel nem kellek majd senkinek se, akkor ő meghozza az a végső áldozatot, és feleségül vesz, cserébe had barátkozzon az öcsivel. Mert a Tomi csak akkor játszott vele, ha én is játszhattam. 

Ezek után megnyugodhattam, már ami a jövőmet illeti! Kakukk kilenc hónappal fiatalabb nálam, szóval megfelelt, mint potenciális tartalék férjjelölt!:)

Ismerem négy éves kora óta, azóta már velünk él, és láttam felnőni, majd a fejünk fölé nyúlni!:)

Kakukk, öcsi és én az oviban!:)

Na igen, Kakukk a Ricsi, ha esetleg a későbbiekben elhagyná ezt a nevet, csak, hogy tudjad, bár nem hinném, hogy valaha is kinövi!:)

Egy idő után, már őt is pont úgy verte a Barbi ha nem tanult, ahogy minket!

Befogadtuk a családba!:)

Rendes srác és jó ember lesz belőle, de hát nem is lehet másképp, hiszen őt is az anyu, meg a Barbi nevelte fel!:)

A nővérem, a te nagynénéd, egy zseni! Nem csak úgy mondom, valóban az. Sajnos egyikünk sem örökölte a tehetségét, neki ez jutott a szemüveg mellé, ami miatt folyton sopánkodott, és nem volt hajlandó hordani, még akkor sem, ha olyan volt, mint egy vak denevér.

Mondtuk neki. Látod?  Most mindeni imádja a szemüvegeseket a Potter miatt.

Hát Ő leszarta, továbbra se győztük meg!:)

Anyu nagy harcok árán csináltatott neki egyet otthonra, hogy legalább ott hordja, és egyszer elindultunk úgy suliba, hogy a fején maradt.

Majdnem leharapta a fejünket, mikor rájött, hogy még mindig az okos homlokán díszeleg a híres okuláré! Úgy ordítozta, hogy árulók, hogy még otthon anyu is hallotta! A sarokról rohant vissza, akkor pont otthon volt anyu, talán szabin volt, nem tudom, csakhogy berongyolt a Barbi ordítva, hogy ezt nem bocsájtom meg te gonosz, hagytad volna, hogy ebbe menjek? Anyu csak nevetett, és persze mi is, bár ennek később lett böjtje!:)

Aztán 13 évesen anyu nem bírta tovább, felvette a fapofát – pedig neki ez nem megy könnyen – elvonszoltatta magát egy Ofotértbe a Barbival, és azt hazudta, hogy a nővérem élsportoló, - ez mondjuk annyira nem is volt hazugság – inkább az, hogy olyan sportot űz, amiben a szemüvegtől sérülhet a szeme, ezért szeretnének kontaklencsét csináltatni.

Megkapták, bár csak 14 éves kor után szabadna, és mikor a nővérem először kilépett egy próbakörre az üzlet ajtaján, megállt és felkiáltott.

Látok!

Hát igen, azért voltak neki is nagy pillanatai!:)

Szóval denevérként élt 13 évet, és ha ehhez vesszük, hogy kitűnő tanuló volt, és kiváló sportoló, meg is kapta ezért a kitüntetést meg a szobrocskát, akkor azért ez nem kis teljesítmény.

Volt olyan időszak, mikor el sem látott a tábláig, mert hátrább ült, csak azt írta le, amit a tanár hangosan mondott. Ha valamit csendben írt fel, az a Barbinál kimaradt, mégis kitűnő volt. Szerencséjére és egyben legnagyobb bánatára, nem a legmagasabbak között volt az osztályban, ezért általában elől ült!:)

Nagyon érdekes volt, ahogy észrevette anyu, hogy a Barbinak az átlagosnál jobban fog az agya. Elsős volt, és akkoriban nagyon nagy volt nálunk a felfordulás. Apánk akkor lépett ki végérvényesen az életünkből hivatalosan is.

Bár ő akart menni, ő adta be a válást is, mégis személyes sértésnek vette, hogy elváltak. Talán azt hiányolta, hogy anyu nem ájuldozott a tárgyaláson, nem ivott sósavat, és nem vagdosta fel az ereit.

A lényeg, hogy állandóan, minden nap a nyakunkra járt, azzal az ürüggyel, hogy minket látogat, aztán körbeszaglászott, hogy talál-e valami pasira utaló nyomot. Evett-ivott egy jót, próbált pénzt koldulni, valamit mindig elvitt, mert rádöbbent anélkül se képes élni, és nem is értette, hogy sikerül neki eddig, aztán részletesen beszámolt anyunak a fene nagy boldogságukról, és távozott.

Este meg jött a körcsi és anyu próbált higgadt maradni, ahogy elmesélte mi történt már megint. Mivel lepte és alázta meg újfent az a köcsög, aki az apánk.

Közben, hogy ne figyeljünk, minket beküldtek játszani, és mi el is voltunk a Tomival, a Barbit meg gyakoroltatta. Olvasott az olvasókönyvből, minden betűt ötször, amit már tanultak.

A történet a következő, anyuék beszélgetnek közben Barbi bőszen fújta, hogy Ma – me mi mo. Mi-mi Mi-mo Mo-mi stb…..

Szóval gyakorolta az olvasást, és pont a „M” betűnél járt mikor anyunak feltűnt, hogy a könyv előtte fordítva áll. Figyelni kezdte, és nagy döbbenten azt látta, hogy tesóm lapoz az olvasókönyvében, fejjel lefele elsorolja, hogy ma-me mi, majd rájuk nézett, és újra kezdte az oldalt, és elmondta még háromszor.

Anyu totál ledöbbent, belelesett a könyvbe, mert azt hitte a tesó hasal, és nem azt olvassa, ami előtte van fejjel lefele, de az volt szóról-szóra. Nem elég, hogy első olvasás után fejből fújta, de még közben arra is figyelt, hogy ők mit beszélgetnek, és nem tévesztett, mert érdekelte, hogy mi van apánkkal.

Ötös torta papáéktól!

Azt hiszem itt másodikos volt, mert anyu szerint elsőben a kitűnő az evidens és nem számít!:)

Mi még itt önfeledt boldogságban voltunk, és itt még nincs egybenyitva a lakás. Barbi mögött a kisszoba, ami a konyha lett, és ő az ebédlőben ül!:)

Láthatod, egyik felében egy hatalmas Zil vagy billencs teherautó, amiből csomószor kiborultam, mert billenős volt és öcsi beleültetett aztán tologatott, velem meg néha felállt a plató és leborultam, mint rakomány és adódott kis nézeteltérés, ha ordítottam, mert becsípte az ujjamat!:)

Másik felén egy körpálya, már akkor is szerette, most ilyenen száguldozunk, ha itt a skandi az egyik plázában fel a tetőre!:)

Na azt hiszem, erre kell a fotografikus memória. A nővérem egy zseni, és ez egyszer ebben nincs semmi túlzás. Például az IQ szintje is 130 feletti, ami egy elég elit társaság, és ehhez még jön a fotografikus memóriája, vagy lehet, hogy az ilyen magas IQ már ezzel együtt jár, nem tudom.

Sajnos nekem csak éppen 120 felett van, egészen pontosan a legutolsó, amit a dokival csináltunk 122 lett, ami azért dühítő, mert egy, nem vagyok zseni, kettő meg, az ütődött öcsém, aki bukik minden évben magyarból, 125-ös tesztet írt. Na és persze a szuperdoki is alig valamicskével maradt le a nővérem mögött, aki azért ezt nem átallja minden alkalommal az orra alá dörgölni, mert lássuk is be, a doki egy kicsit hiú, és bár igyekszik jópofát vágni az ugratáshoz meg vigyorogni, azért látszik, hogy nem tette boldoggá a második hely!

Ehhez még jött egy arcfelismerő program, mert a doki szerint lehetetlen, hogy valaki ennyire ne ismerje fel az embereket. Hát kérem, az eredményem 58 százalék lett, és 60 százalékig effektíve arcvaknak számítok! Szép kilátások ugye kicsim, de legalább békén hagyott, és elfogadta a szomorú tényt, hogy arcilag egy vakegér vagyok.

Cseppet sem vigasztalt, hogy zsizsik nővérem is arcvak a teszt szerint. Mert ő mindjárt tudományosan megokolta ezt azzal, hogy mivel az első 13 évét gyakorlatilag vak vakondokként élte, ezért nem alakult ki nála valami felismerő reflex vagy mi, és nem ismeri fel az arcokat.

Viszont mozgásról bárkit, mert csak a körvonalakat látta. Ezért is cseszeget állandóan, hogy rugóláb vagyok, mert van egy ritmusom, amit ha felveszek, akkor tényleg rugózva megyek. Kevés dolgok egyike, amit próbál ellesni tőlem!:)

Nem tudom, nekem jó így, de mindenki mondja, hogy milyen jó, ahogy haladok, és hogy egyedi, már messziről felismerni.

Hát, aki meg kevésbé kedvel, azt mondja dobálom, vagy rázom magam, mert feltűnősködöm!

Sajnos a navigációs rendszeremmel is komoly bajok vannak, mert példának okáért, ha bemegyek egy hivatalba, ahol több ajtó van, biztos, hogy egy másikon akarok kijönni, nem azon, ahol érkeztem, és oda, még csak odatalálok a célhoz, de nem vagyok egy postagalamb, mert haza már soha többet!

És hát én még magamra se tudok figyelni, hiszen mindig történik velem valami. A konyhának meg egyenesen az tesz jót, ha a közelébe se megyek!:( 

A szomorú tény és valóság, hogy ebben a családban én vagyok a leghülyébb!:)

Hát ezért kell annyit szorgoskodnom, éreztem én mindig ezt, így védekező mechanizmusként, kialakítottam a magam világát, és valahogy rendmániás lettem.

A gondoskodásommal igyekszem kompenzálni az ostobaságomat, vagy nevezzük így, középszerűségemet!:)

A doki szerint én is nagyon rendben vagyok, ne aggódjak, könnyen elvégzem az egyetemet is majd egyszer, és kiváló eredményeket érhetek el alkotói területeken. Hát…majd meglátjuk!:)

Az Eidentikus vagy fotografikus memóriával rendelkező ember képes képeket, hangokat, tárgyakat extrém pontossággal tömegesen, emlékezetből felidézni.

A lényeg, hogy a nővérem egy zseni, és én csodálom és tisztelem az eszéért, a kitartásáért, az akaratáért és az emberségéért. Ronda szája van, és azonnal megtorol mindent, de sír, ha elveszít egy beteget, és bemegy hozzájuk, ha tudja, hogy nem lesz már nekik holnap, igaz csak úgy, hogy ne lássa senki, eteti a hajléktalanokat, és segít a rászorulókon.

A Cleo helyett elment vizsgázni, mert szegény egész éjjel dolgozott, nem figyelte mit jelölt be, és egyszerre volt két vizsgája, ő meg egyre is alig tudott felkészülni. De hát ugye, ez csalás, a kegyesebbik fajtából, és ilyenről inkább nem beszélünk!:)

Rendkívüli tudásbázisa van, éveken keresztül vonszolta magával a Cleot, azt hiszem sose lett volna belőle orvos, ha nincs a Barbi.

De ott volt, és nem engedte el a kezét, és mikor összeomlott a fáradtságtól meg a ránehezedő nyomástól, akkor hajtotta, és kérdezte, és mondta neki a latin szavakat és fogalmakat, akár egy szorgalmas méhecske.

Nemegyszer hallottam, ahogy a Cleo kiborult, és sírva dobálta a Barbit, hogy hagyjál már békén te rohadt zsarnok, ezt nem lehet megtanulni!

De nem hagyta, és azt mondta neki, ezt fejezd be, mert tudod, hogy kiütlek, ha összeugrunk, nekem vannak alapok nem a hátsó udvarban tanultam verekedni, szóval mosakodj meg és kezdjük el újra, mert ha kell, a hátamon viszlek a diplomaosztóig, akár tetszik akár nem, orvos leszel!

Bárhogy is van, eddig sikerült a Cleonak minden évet sikeresen zárnia. Sír mikor végeznek, és csak ölelgeti a Barbit, hogy köszönöm, az meg persze vele bömböl. 
Pedig nekünk is sok köszönnivalónk van a Cleonak, mert volt idő, mikor ő tartott el minket, de erről majd egyszer mesélek, ha nem lesz más, amit írjak.

Miután a barátom távozott, hogy végezze kötelességét, hamar felhívott. Mondta, hogy van egy jó és egy rossz híre. Ezek után kicsit morcosan faggatott, hogy miket rajzolgattam a legnemesebb részeire. Hát bizony nem a fejére gondolt, vagyis nem arra, amit mindenki más is láthat.

  Nem is értettem a duzzogás okát, hiszen tőle tanultam. Ahányszor itt van mindig leszignózza a hátsóm, és elől-hátul összeír morcos dühös intelmeket, átkokat, meg ígéreteket, az idegen behatolóknak. Nagyon kreatív fenyegető stop táblákkal tudatva mindenkivel,  hogy ez az ő magánterülete!

Hát most visszakapta. Még jó, hogy nem szaladt meg jobban a tollam….:)

  Nem mesélem el részletesen miket piktorkodtam rá, csak a legtalálóbbat, Uri Geller után szabadon ráírtam, hogy „Mukodj”!:)

Szó se róla, kicsit elkapott a művészi hév, mégis csak rajzversenyt nyertem egykoron Japánban! Nagy volt a kísértés, hogy vízállóval a homlokára rajzolok egy hátulról rettentően popót riszáló cicust édes kis seglyukkal, de ellenálltam. Pedig bírtam volna, nyilván nem sokat veszi le a fullcapját.

Ezt aztán ő is belátta, nevetve ígért ezt-azt a következő találkozóra.

Aztán jött a jó hír! Úgy néz ki, hogy rálelt ott kint a leendő otthonunkra!

Három házat találtak neki, ami az igényeinek megfelelt.

Az egyik lent volt Texasban, a másik New York környékén, a harmadik pedig Marylandben, félúton Washingont D.C. és Baltimore között. Azt mondta megnézte őket, kiértékeli a lehetőségeket, aztán a megfelelőt megvásárolja!

Vagyis folyamatban van a vásárlás, mert már döntött, de legyen meglepetés, hogy melyik is az!

Hát eléggé izgulok és kíváncsi vagyok, mert feltehetően abban a házban fogom leélni életem egy részét, talán az egészet, amiről most olyan sejtelmesen beszél.

Gondolkoztam azon is, hogy vajon nem lenne jobb, ha én is megnézhetném, hogy milyen házak közül is választ?

De aztán arra jutottam, hogy nekem, már ami itthon van, ez a kétszobás is elképzelhetetlen csoda. Fogalmam sincsen milyen egy birtok, meg milyen szempontokat kell figyelembe venni egy ekkora nagy befektetésnél. Biztos vannak logisztikai szempontok, hogy milyen helyen fekszik éghajlatilag, elérhetőségileg, milyen a komfortfokozata, fekvése, meg hát mit is tudom én?

Szóval nem érzem úgy, hogy a fejem felett dönt és kihagy engem mindenből, mert meglepetésnek szánja, és nyilván ismer már annyira, hogy én egy nagyobb kutyaól láttán is ájuldozom, hogy nem kellene ennyit költenie.

Nagyon lelkesen és elégedetten beszélt a házról, amiben elférünk majd mind, és a kertje hatalmas. Egy igazi birtok, ráadásul még egy picurka patak is csordogál a végében! A ház is hatalmas, háromszintes és még alagsora is van, minden csudával, medencével, hatalmas terasszal. Van ugyan munka rajta, mert fel kell újítani, de hamarosan nekiállnak, egyelőre csak az alagsornak és a földszintnek.

Aztán majd idővel a többire is sor kerül, mire kiköltözünk mindenkinek lesz saját lakosztálya. Úgy gondolta, a szobákhoz jár egy fürdő és egy öltözőszoba, majd így építteti át az emeletet is. A birtok be van kerítve, de a kert eléggé elhanyagolt, gondozatlan, sok munka lesz mindennel, de kit érdekel, mikor megvalósulni látszik a legmerészebb álmom?

Ráadásul van még egy vendégháza is, ami teljesen jó, azt jelenleg is lakják és a méretei egy normális családi háznak felelnek meg!

Hát teljesen elvarázsolódtam a hírtől. Órákon át merengtem és próbáltam elképzelni, vajon milyen lesz az új otthonunk? Milyen egy birtok? És milyen érzés lehet egy akkora hatalmas házban élni, ahol nem kell szegény szekrénybe betuszkolni a ruhákat, és fenékkel tartani, nehogy kinyíljon, mert lesz helye mindennek!:) 

És főleg ha egyszer valóban visszavonul, milyen lesz ott vele élni? Milyen lehet, együtt élni a szerelmemmel? 
Fog nekem ez menni? Fogom tudni, hogy kell viselkedni egy együttélős kapcsolatban?

Mert a mindennapok hétköznapjaiban, lehet kevés lesz az a sok szeretet és kedveskedés, amivel igyekszem őt körülvenni, ha itt van, de nem nagyon tudom, milyen egy ilyen kapcsolat.

Elkezdtem kertészkedős oldalakat nézegetni a neten, és egy csomó oldalt megnéztem, ahol gyümölcsfák meg különleges növények, csicsóka, meg feketegyökér, articsóka, lóbab, csicseriborsó található. Arról is hallottam, hogy a magyar magok néha nem kelnek ki külföldön, hát majd valahogy kicsempészek egy kis zacskó földet, és azt elkeverem az ottani földdel.

Alig várom már, hogy reggelente kimehessek a kertembe, egy pohár forró kávéval, a fák lombjai alatt, lágy szellőben, madárcsicsergésben kortyolgathassam, és egy inas kéz elvegye tőlem a csészét, hogy beleigyon!:)

Mellette feküdni és vele ébredni minden nap, egy hatalmas birtokon sétálni, baromkodni teljes nyugalomban, mert oda nem lát be a szomszéd, ez annyira izgalomba hozott, hogy egy időre mindenről elfeledkeztem. Nagyon boldog voltam!

Annyira de annyira szeretnék jó feleség lenni! Olyan sokat vitázunk, pedig én mindent megtennék érte, de neki mindig az kell, ami lehetetlen. Haragszik az iskoláért, azt mondja, jobban szeretem a sulit, mint őt. Hát, ha egy kicsit is ismerné az életemet, ezen a kijelentésén ő is jót nevetne.

Nem tetszik neki a táncolásom. Vagyis azzal, hogy sportos vagyok nincs semmi baj, az rendben van, de csak neki legyek az, csak otthon táncoljak, ne lássák azt mások, amit ő.

Pedig én nagyon is vigyázok a helyzetekre, tiszteletben tartom az ő személyiségét, azt, hogy van nekem, soha nem aláznám meg, vagy hoznám kellemetlen helyzetbe azzal, hogy nem megfelelően viselkedem. Hozzám nem érhet senki, mert nem vagyok egy harcos típus, de kikaparnám a szemét. Soha nem adom meg a számom vendégnek, soha nem találkozom senkivel a báron kívül, pedig sok lány megszedi magát ebből. 
Nem kell feltétlen szexre gondolnod ám, néha egy reggeli, ebéd vagy egy fogadás ahova kell valaki a férfi mellé, aki meg tud jelenni, tud angolul és csinos is. Olyan is akad, aki megadja a számát a jó vendégnek, és elküldi neki sms-ben, hogy mikor dolgozik, mikor jöjjön vissza a vendég.

Nekem ezek már nem férnek bele az életembe. Én ha kilépek a bár ajtaján, lezárom azt a részt, és addig nem is gondolok semmi munkával kapcsolatos dologra, amíg újra be nem megyek.

Neki ez sem elég!

Hirtelen belépett az életünkbe, és most fenekestől szeretné azt felforgatni, pedig nekünk előtte is volt életünk, és meg kellett élnünk. Eleget éheztünk már, és nekem meg az nem nagy öröm, hogy szóljak, ha szükségem van pénzre, és ő küld.

Miért kellene tőle kérnem, mikor meg tudom keresni, és nekem fontos, hogy saját keresetem legyen? Lehet, hogy nem a legmenőbb dolgot csinálom, de nincs miért szégyenkeznem, nem tettem semmi olyat, amiért le kellene valaki előtt is sütnöm a szemem, és szeretek táncolni.

Szerinte járjak edzőterembe és ott eddzek. Hát ez nem feltétlen fog összejönni, csak majd ha együtt élünk. Nem mondtam el neki, mert majd megszokom, de én nem szeretek edzőterembe gyúrni. Nem akarok kocka izmot a hasamon, nem akarom leszálkásítani magam, örülök, hogy végre van cicim meg fenekem.

Én táncolni szeretek és gyakorolni a lépéseket, nem súlyokat emelgetni. De nem számít, a kedvéért majd megszeretem ezt is. Bármit csak együtt legyünk végre! Ha ezt szeretné, hát majd úgy lesz, ahogy akarja!

Addig meg lelkesen gyűjtögetem a növényeket, hogy majd egyszer a dédikével ott fogunk a saját kis kertünkben gyomlálgatni, és én minden fával elbeszélgetek majd, hogy boldog fák legyenek, és szépen nőjenek nekünk.!:) Megölelem majd őket, mert valaki azt mondta nekem, ettől boldog leszek, meg a fák is.

Azt tervezem, hogy majd etetem az állatokat, és odacsalogatok egy csomó madarat, meg egy süni családot és persze mókusokat, akik apu kertjében annyian vannak, és rettentő kíváncsiak meg szemtelenek.

Anyu most még annyira nem tudott velem lelkesedni, mert apu meg a motoros bandája egy motoros túrát terveznek májusra, nem máshova, hanem Bosznia-Hercegovinába, ahol még most is elég háborús a hangulat, és tele van fel nem robbant aknákkal, meg mesterlövészekkel az ország.

Anyu egyre komorabban hallgatta a terveket és egyre erőteljesebben ráncolta a homlokát, mikor arról beszéltek, hogy a szállásuk az IFOR katonai bázison lesz, és egész utat golyóálló mellényben teszik meg.

Hiába vigasztaltuk, hogy az András nagyon jó kondiban van, kung-fu-zik és fekete öves mester, anyut ez nem lelkesítette annyira, szerinte egy eltévedt golyó szarik a fekete övére! Hát ugye, lehet benne valami…..

Egy ideig még vicceskedtünk apuval is, hogy arra azért figyeljen, sose legyen utolsó, mert a filmekben mindig a leghátsókat lövik ki először. A vadállatok meg a dínok is a lemaradókat kapják el, okítottam a terítőm mögül, éppen egy lila hosszúnyakút öltögettem!:)

Aztán ahogy anyu egyre szomorkásabb lett, úgy kezdtük vigasztalni, hogy ne aggódjál már, hát tudod, hogy úgy is visszajön hozzád, eddig is megúsztak mindent, most végre veled élhet, nem fogja elszúrni!

Anyu meg egészen ügyes kis hisztit levert, hogy igen, de mi van, ha most lesz az első és nem jön haza? Mindig van egy első!

Tomi annyira meglepődött ezen, hogy mielőtt még meggondolta volna mit tesz, kivágott, egy anyu ne hisztizzél, ez a Luna szerepkörét.

Hát nem vágtam hátba, tudom már, egy ideje anyunál is beválik a sokkterápia, meg azt is, hogy minek ide ellenség, ha az embernek ilyen tesója van?

Inkább elgondolkoztam anyu viselkedésén.

Anyu, aki mindig, minden körülmények között erős maradt a bajban, csak akkor sírt, ha mi nem láttuk, és hozzám hasonlóan csak utólag borult ki, igaz akkor rendesen!

Nahát, vigyorogtam, nahát! Mit tesz a szerelem még ebben a korban is?

Teljesen megnyugodtam, van még néhány évtizedem, hogy megtaláljam az igazit, ha most véletlen nem sikerülnie!:)

Próbáltam anyut nyugtatgatni, mert eléggé befeszült a hír hallatán, és valahogy nem osztozott apu örömében, hogy hurrá motorra fel…..

Hallottam, ahogy dünnyögte, ha jönnek a többiek az irodába, én beleköpök annak a kávéjába, aki ezt a baromságot kitalálta……és ez az ígéret már a vég kezdete szokott nála lenni!:)

Szóval mondtam, inkább örüljél, hogy nem az eredeti terven mennek a Balkánra, ami az orosz-ukrán-észt vonal lett volna.

Megörült nekem, mondta is, Luna ahogy te vigasztalsz….és nem átallott beleborzolni a hajamba, ami harcot kívánt volna egy átlagos napon, most viszont nagyon nagyvonalú voltam vele szemben, és eltekintettem a megtorlástól, pedig az ütődött pöcs, már ott sündörgött körülöttem szegény kis Bonifáccal, és suttogott neki, hogy tudod mi ez cicám? Hát bambusz!!

És igen, lassan felnövök és megkomolyodok, mert őt sem vertem képen!:)

Anyu régen sokkterápiát gyakorolt velünk, ha nem volt túl nagy a baj, csak nyavalyogtunk valamiért. Ilyenkor, ha kétségbeestünk, ő még rátett egy lapáttal, és addig piszkált minket, amíg elnevettük magunkat. Nálam a hajborzolás jött be, a tesómnál a szemüveg, öcsémnél, meg a na akkor, hogy is van az a vers!:)

Hát azt hiszem leginkább a Barbi sajátította el ezt a stílust, és igen jól műveli. Nálunk amúgy tökéletesen bevált!:)

Tominak a bambusz hasonlata, még gyerekkorunkból maradt vissza. A nagyi sokáig élt Japánban, és ő hívott engem, ha nagyon jókedvű volt, vagy ügyes voltam a zongorával Bambuszrügyecskémnek!:)

Hát nem tudom pontosan miért, de volt néhány becenevem. Mi valahogy szeretjük elnevezni és becézni egymást, azt hiszem ez olyan bensőséges. Biztos vagyok benne, hogy rád is számtalan kedves kis becenevet aggattunk már, akárhogy is neveztünk el!:)

És ha ilyen a hangulat, akkor néha még most is azt mondja nekem anyu, hogy Nóci. Ezzel csak az a baj, hogy ilyenkor általában elsírom magam, mert olyan jó, és én újra kislánynak érzem magam.

A Nóci nevet én adtam magamnak mikor még nem sikerült kimondanom az „r” betűt és leegyszerűsítve, kerek szemekkel, tele szájjal, duci arccal magyaráztam, hogy Nócika nem szeleti esztetet.

Látod? Már akkoriban is túllihegtem és ragoztam a dolgokat!:)

Apám, akiről nem beszélünk, többek között videokamerákkal is üzletelt, így aztán maradt fent rólunk sok felvétel a gyerekkorunkból.

A tizennyolcadik szülinapomra az öcsém meg Kakukk összeraktak nekem egy kis műsort születésemtől ama nevezetes napig, és nem átallották mindenki előtt lejátszani még a következő szülinapomon is! :/

Ugye volt meztelen fürdős, meg tisztába tevős, sőt egy borzasztóan ijesztő mikulásos eset. Érkezésekor ijedtemben a WC-be estem pisilés közben, és még bele is szorultam. Hát volt min röhögni a sok pöcsnek! Apám is röhögött mikor készítette, ahelyett, hogy a segítségemre sietett volna és megnyugtat. Csak akkor segített, mikor anyu kiért a csecsemő öcsémmel és rászólt. 

Nevetséges a jelenet, én mégis mindig megkönnyezem, mert látom magamon mennyire megrémültem attól a rémes álarcot viselő mikulástól, aki éppen akkor nyitott be hozzánk, mikor elfutottam pisilni, és a régi lakásunkban a WC ajtóból pont a bejáratira lehetett látni. Én meg annyira megrémültem attól a maszkos szörnytől, hogy felkaptam a kezeimet és belehuppantam, sőt bele is szorultam a WC csészébe.

Ha egyszer lesz gyerekem, és ennyire megijed majd valamitől, én biztos nem fogom kinevetni, se kamerázni, inkább magamhoz ölelem, hogy ne féljen, érezze, hogy én mindig mellette leszek, és közösen minden legyőzhető.

Aztán voltam egy rövid ideig Nórcsa is. Ez a név jellemformáló, sőt sorsfordító volt az életemben. Az hívott így, aki valószínűleg egy éjjelen a mellembe szúrta a kését, és átírta a sorsom, megváltoztatta az életem. Nem szeretem ezt a nevet….

A papám Princess Lunának nevezett egész életében. Olyan szépen mondta, annyi szeretettel, hogy azt leírni sem tudom. Én olyan nagyon szerettem a nagyapámat, ahogy talán senkit.

Azt hiszem nem ez a megfelelő szó, nem annyira nagyon, hanem másképp. Anyut imádom, és a testvéreimért is bármit megtennék, de a nagyapa valahogy más volt.

Úgy éreztem, ő csak az enyém, pedig mindegyikünkkel rengeteget foglalkozott, mégis valahogy én kötődtem hozzá a legerősebben, és azt hiszem ő is hozzám. Minden, amit tett vagy mondott, rám elementáris erővel hatott. Talán ő ellensúlyozta a dilidokim által olyan előszeretettel hangoztatott középsőgyerek szindrómámat. Neki mindig volt rám ideje és türelme, soha egyetlen esetre sem emlékszem, hogy megemelte volna a hangját, vagy rám kiabált volna.

A Barbit nem kötötte le annyira, neki már akkor is elég speciális dolgai voltak, az öcsinek meg ott volt Kakukk, aki kicsi kora óta ott dekkolt nálunk, és csak aludni járt haza.

Az ovi elején, még a papa elment hozzájuk és elkérte, hogy nálunk lehessen, aztán este haza is vitte valaki. Egy idő után már nem ment érte az oviba az anyukája, hanem a nagytesója, és nem kellett átkérni, mert jött magától is.

Fociztak, autóztak, és rengeteget beszélgettek, meg mesefilmeket néztek. Később Tomi gitározni tanult imádott dobgitárján, Kakukk meg dobolni. Egy kerek bőrdarabot püfölt töretlen lelkesedéssel.

Ők remekül elvoltak, a Tominak nem hiányzott a papa. Én meg velük játszottam, vagy a nagyapámat hallgattam, és akkor egy tökéletes világban éltem.

Ő nem csak beszélgetett velem, hanem meg is hallotta, amit mondok, figyelt rám, - na ezt már a dilidokitól vettem – „Ne csak beszélgess, halld is meg amit a másik mond!’

Igen ő meghallotta, és ha szomorú voltam mesélni kezdett a múltról, meg a furcsa kislányról, akiből csodaszép lány lett, átírva a rút kiskacsa mesét!:)

Tudod mit? Most beszélek egy kicsit a nagyapáról!

Imádtam! Te is imádnád, őt nem lehetett nem szeretni! Azt hiszem ő volt az első szerelmem!:)

Hát nekem ugye nem jutott apa, akibe beleszerethettem volna, mert apa az volt, akitől éjjel sírva riadtam fel.

De a nagyapa! A világ legsármosabb férfija volt. Rengeteget nézegettük a régi fényképeket is, és egyszer mikor a Nádasdy kastélyban voltunk, az idegenvezető hölgy beszélt a családról, és mutogatta a képeket a falon. Ránézett a nagyapára, rámosolygott, miközben egy kérdésre válaszolva azt mondta, igen a Nádasdyak mind kivételes szépségű emberek voltak.

A nagyapa is az volt. Mindig halványan mosolygott, még álmában is. Szerettem nézni, ahogy alszik. Olyankor kisimult az arca, és sokkal fiatalabbak tűnt a koránál. Ez valami genetika lehet nálunk, anyut legalább egy tízessel kevesebbnek nézik, és a Barbitól is elkérik még mindig a személyit, ha cigit vásárol.

Alig őszült, és különben is, az aranyló sárga hajában, csak ezüstösen csillogtak az ősz tincsek, a szeme pedig a legszebb dolog volt, amit életemben láttam.

Sajnos én nem örököltem, de a Tomi igen, és valahányszor az öcsém szemébe nézek, egy pillanatra ott van velünk a nagyapa is. Kék szeme volt, egészen világos tiszta kék szem, de nem olyan piszkosfehér, mint az enyém, és a szivárványhártyáját, csillogó zárványok szabdalták, apró fehér csillagokként, akár az öcsémét. A suliban a rajongó lányok úgy hívták, csillagszemű, egy mese után.

Mindig a nagyapára akartam hasonlítani, és azt hiszem belül ez sikerült is, de külsőre inkább a nagyira hasonlítok. Neki volt ilyen rengeteg, egészen világos szőke haja, és hasonlóan világos szeme. Emlékszem, mikor először jöttek hozzá tanítványok, mindegyik halálra rémült a nagyitól, mert írtóra szigorúan tudott nézni a világító szemeivel, pedig kedves volt és gyengéd, és erre hamar rájöttek a tanítványok is.

Szerették a nagyit, kint Japánban is, szinte férfiként tisztelték, ami nagy szó, például beengedték az ajtón a férfiak maguk előtt, és ez bizony egy japán férfitől a legnagyobb elismerés. Ott más a kultúra, és a nők fel sem veszik, ha egy férfi előttük megy be valahova. Legalább is a mama idejében még a legtöbb nőnek, ha dolgozhatott, az volt a munkája, hogy álltak különböző bevásárlóközpontok, létesítmények, repterek, éttermek ajtajában és hajlongtak az érkező és távozó emberek előtt. Legyezőket meg szórólapokat vagy frissítőket kínálhattak.

Szeretnék egyszer kiutazni Japánba és megismerkedni a mostani kultúrájukkal, hogy vajon mennyit változtak azóta.

Papa fogorvos volt, de Japánban fogtechnikusként dolgozott, hogy a nagyi kiteljesedhessen. Nagyapáék kalandvágyók voltak, imádtak utazni, imádtak élni.

Hát én ebben nem hasonlítok rájuk, elég nehezen mozdulok ki, még nehezebben változtatok. Gyűlölöm a változásokat! És azt hiszem anyu is eléggé földhözragadt, ő is nehezen vált.

Nagyapa mindenre nyitott volt, egyedül csak a politikára nem. Azt nem volt hajlandó beengedni hozzánk. Azt mondta, nincs jó megoldás, ő nem áll senki mellé, és vele meg a nevével egy párt sem fog korteskedni. Azt mesélte, őket minden rendszer osztályidegennek tartott. A háború idején a családját elhurcolták a németek, mert egy ükmamája zsidó származású volt, anyai ágon.

Aztán akik még megmaradtak, azokat meg az oroszok vitték ki a Gulágra, mert nemesek, burzsujok, kizsákmányolók voltak ugye.

A nagyapa majdnem mindenkit elveszített gyerekkorában és a nagyi se járt sokkal jobban.

Azt mesélte kislánynak öltöztették úgy szöktették ki egy munkatáborból. Ami szörnyű és szomorú dolog, ugyanakkor érdekes.

Itt egy kép a Tomiról. Nehezen hiszik el, hogy ez ő, pedig így van, nem én vagyok. Nekem is van hasonló fotóm, de ez a Tomi!

Tomi – szépöcsém, a nagybátyád – hát bizony!:)

Hát ez a szundibajnok meg én vagyok. Picit elpilledtem!:)

Nem győzöm hangsúlyozni milyen nagyon jó kis- és nagygyerek voltam!

Kérlek, ne okozz nekünk csalódást, a mi családunkban nem szokás éjjel ordítani!:)

Mostanában valahogy nagyon magam alatt vagyok. Nincs úgy különösebb bajom, egyszerűen csak összejött minden. Rengeteg dolog történt, azt hittem majd tudom kezelni a helyzetet, de nem. Türelmetlen és undok vagyok mindenkivel. Nem tudok beszélgetni, nem akarok a többiek szemébe nézni, és látni a szomorúságot benne, meg a szánalmat. Inkább beülök a kocsimba, ami magától is elmenne, és elmenekülök otthonról, hogy ne bántsak senkit. Egész nap csavargok, nem vagyok otthon csak este, mert anyu megkért, hogy aludjak otthon, hogy tudja, rendben vagyok és megnyugodjon.

Megértik, tudják, mi megy végbe bennem, de nem tudnak segíteni. Én mindig utólag omlok össze. Azt hiszem, most van az utólag….

Megpróbálom a következő hónapra összeszedni magam, szükségem lesz, minden erőmre, már most érzem. Olyan rosszul vagyok, hogy magamtól elmentem a pszichológusomhoz. Ott meg csak a raszta nyakába borultam, és hosszú percekig zokogtam. Szegény csak ölelgetett, meg simogatta a hátam, odáig ment, hogy néha a hajamba puszilt, de én csak bömböltem. Nyugtatni próbált, de nem járt túl sok sikerrel.

A doki rettentő jó fej. Nagyon rendben van az élete, a legjobb pasi, akit életemben láttam és még okos is, és nagyon laza.

Néha ordítozik velem, ha úgy érzi, megérdemlem, és még káromkodik is, és a lábait feldobálja az asztalra, és csak mondja és mondja a magáét, én meg türelmesen hallgatom.

Néha belehamuzik a kávémba, sőt egyszer még a tükör elé is vonszolt, hogy megnézzem a tükörképem, ami szerinte szebb, mint amit megérdemlek. Azt bizonygatja, hogy én gyönyörű vagyok, egészen különleges, hogy megbabonázom magam körül a férfiakat, én meg mondtam neki, hogy jó lenne, ha felpróbálná a Barbi szemüvegét, lehet, szüksége lenne rá, meg egy jó pszichológusra, ha ilyeneket képzel, mert látni nem láthat! Hát kicsim, inkább nem írnám most le miket mondott, mert neki is van azért egy szövegkörnyezete!

A legjobb barátom, minden titkom tudója, és mire észrevettük teljesen belakta magát hozzánk, már szinte a családunk része. Mindig ott van, ha szükségem van rá. Ül mellettem, néha kicsit spiccesen, máskor józanul osztja az észt, és mondogatja nekem, hogy nem szabad a negatív gondolatokat megtartani a fejemben, mert egy idő után már hiányozni fognak, rászokok, mint a drogra, és úgy alakítom az életem, hogy bevonzzam a rosszat. Inkább engedjem el, ami rossz és fáj, és nyissak új, és jó dolgok felé. Rám néz azokkal a csodás szemeivel és azt mondja, ne kudarckerülő légy, hanem sikerorientált!

Hát annyira aranyos tud lenni, inkább nem keserítem el azzal, hogy én nem csak kudarc, hanem emberkerülő is vagyok, és az bizony nehéz menet lesz, ha ezeket le akarom győzni!

Ha olyan a szitu, akkor kedves és megértő. Valamiért ő az, akinek szégyenérzet és gondolkodás nélkül elmondok mindent, és megnyugszom mellette.

Nem tudom, ő miért foglalkozik annyit velem, de nekem rettentő nagy szükségem van rá. Évek óta ismerem, és a kezdeti gyűlölködés után lassan a barátom lett. Aztán valahogy észre se vettem, de felküzdötte magát odáig, hogy mostanra a legjobb barátom.

Persze ránk nyitott egy nővér, ahogy ölelkeztünk összeborulva, most még miattam is magyarázkodhat szegény.

Tudod kicsim, én mindenkire csak bajt hozok….

És ilyen idézetekkel bombáz, ha jókedve van.

És tudod ezektől a butaságoktól nekem is jókedvem kerekedik néha!:)

Szegény öcsém is vigasztalgat, pedig ő sincs túl jó passzban. Egy lánnyal beszélgetett a suli oldalán, akit ovis kora óta ismer, egy jó barátjának a húga. A lány elpanaszolta neki, hogy megcsalta a barátja és szakítottak. Öcsém meg a szokásost reagálta, ne törődj vele, ha menni akar, had menjen, majd találsz jobbat…..

Na, ebből aztán hatalmas botrány kerekedett, mert a félrelépett srác úgy érezte, hogy az öcsém elszerette az eldobott barátnőjét, és ezen, vérig sértődött. Hogy mért, azt pondosan még most se értem, de lehet mostanában már csak így megy ez. Nem tudom, mert menthetetlenül lemaradtam…..

A botrány akkorára dagadt, hogy szegény öcsémet, majdnem harmincan törölték szolidaritásból. Öcsém egy erkölcstelen fertő lett. Nem az a fiú, aki dobta a barátnőjét, hanem a Tomi. Félek, már sosem fogom megérteni a korosztályomat.

És az eset óta, egyre több gonosz történet derül ki az én galamblelkű tesómról. Több nője volt, mint Casanovának, nem is értettük, hogy győzi titkolni, hiszen köztudott, hogy egy lánynak udvarol már évek óta. A lány hetedikbe ment mikor járni kezdtek, most már gimis, és még mindig együtt vannak. De hát, sose tudni…..:)

Anyu a szokásos vigasztalással jött elő, mert ez azért nem egy vészhelyzet volt. „Szóval ezért buksz meg mindig te zseni, mert nincs időd tanulni meg pihenni, ettől a sok nőtől!”

Azt gondoltuk ennyi, és majd szépen tovább lép a sok nősülés előtt álló, örök szerelmet fogadott szent Grál lelkű 17 éves dalia, de nem!

Valaki, vagy valakik feltörték az oldalát, és a nevében obszcén megjegyzéseket írtak az igazgatóról, és még be is jelölték a biztonság kedvéért ismerősnek nála, nehogy lemaradjon a véleményezéséről. Ráadásnak posztoltak egy fotót a suli műhelyéből, ahol is egy „Tilos a dohányzás” tábla alatt, a hegesztéskor használt nagy gázpalackok közvetlen szomszédságában dohányzik az öcsém meg Kakukk.

Persze nem látszik csak a cigit tartó kezük, de ezt valahogy mindenki figyelmen kívül hagyta. Ahogy azt is, hogy köztudottan az én öcsém még soha életében egyetlen egy szál cigit se szívott el.

Iskolagyűlés lett, ahol pellengérre állították, és majdnem kicsapták.

Szerencsére maradt néhány barátja, köztük az infó tanárja, aki most meghálálta a sok kocsiszerelést, így hamar a nyomára akadtak a betolakodóknak, és ejtve lett az ügy. Mindenesetre tanulságos volt az öcsémnek, aki nem kívánta megújítani azokkal a barátságot, akik hirtelen felindulásból törölték.

Tomi helyes srác, és nagyon jó a modora. Kiváló sportoló, laza muzikális, jó táncos, humoros és kevesebb gátlás szorult belé, mint belém. Ő leáll az aszfalton rappelni vagy akrobatikus kosaras elemeket bemutatni, és pillanatok alatt megtalálja a közös hangot bárkivel, ha akarja. 
Ilyenkor persze jó néhány lány szeretné elsajátítani az egy ujjon labdapörgetést, és talán ez a baj. Túlságosan közkedvelt, az ilyen típusú embereknek gyakran akadnak rosszakaróik. Amíg nincs baj, ott nyüzsögnek körülötte, de ha felmerül valami, akkor azonnal előkerülnek ezek a mélyen megbúvó kritikusok.

Talán ez lehet az ára az egyéniségnek és a tehetségnek? Nem tudom, mert én eddigi életemben mindig igyekeztem háttérben maradni. Egyszer nyitottam egy vélt barátnőm felé, és ez majdnem az életembe került. Ha abba nem is, az biztos, hogy alaposan átírta a sorsom könyvét, és a karakteremet.

Ha lehetne, szeretnék egy láthatatlanná tévő Harry Potter köpenyt, egy picit se zavar, ha nem rajonganak körbe a többiek. Akkor lennék boldog, ha úgy tudnék közlekedni, élni az emberek közt, hogy észre sem vesznek!:)

Ezek után öcsém a fejébe vette, hogy elmennek Kakukkal dolgozni, mert pénzre van szükségük a ballagásomra. Hiába kértem, hogy ne, inkább maradjanak velem, adok én zsebpénzt, hallani sem akart róla a két hiú harci kakas.

Anyu meg a doki is mondta, hogy hagyjam őket, jót tesz nekik most a munka, eltereli a figyelmüket arról az igazságtalan cirkuszról, amibe belecsöppentek. Hát így egyedül maradtam, varrogattam rettentő bőszen, és Lucával néztem a Jégkorszak részeit. Még szerencse, hogy ezt a mesét imádja meg a dínósakat. Esetleg még a Hupikék törpikéket, amit történetesen én is lelkesen néztem gyerekkoromban.

Tomi állandóan Thomas a gőzmozdonyt nézett, már a fülemen jött ki az a mese úgy utáltam, de még mindig jobb volt, mint a Spongya Bob, amitől keresztbe álltak a szemeim, és Barba papával se nagyon tudtam mit kezdeni.

Mostanában bezzeg a Shrek részein röhög hatalmasakat, a többi pasival. Érdekes, úgy érzem, ez a Shrek kifejezetten a férfiaknak íródott. Mindennel mélyen egyetértenek, ami a történetben zajlik, legyen az böfögés, szellentés, orrpiszkálás vagy hátsó vakarás, és fura mód a teljes nemzetközi mezőny kedveli!

És a Barbie-s történteket se szerettem, főleg a nővérem vérlázító utálata miatt. Van egy dal, a Barbie Girl, na azt ha meghallja, hirtelen ölni támad kedve! És mindig akad egy szerencsétlen, aki ha valami szórakozó helyen vagyunk, biztos, hogy lejátszatja!:)

Mondanom se kell öcsénk is minden adandó alkalommal előadja neki!

 Tominak ez a kocsi tetszett a legjobban!

Hát nem rossz!:)

Aztán elmentünk valami idióta régi kocsi kiállításra. Úgy mondják Veteránautó Kiállítás!

Menni kellett, mert az András nagyon szeretette volna megnézni, és hát ez volt a szülinapi kívánsága! Az ellen pedig nincsen apelláta kicsim!:)

Az a titkos álma, hogy egyszer vesz egy régi Mercedest, mint amilyen a háború alatt volt. Mi úgy hívjuk Hitler kocsit, és azt aprólékos munkával sok szeretettel és törődéssel majd összerakja és felújítja. Nem tudom, mikor lenne rá ideje, de az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket!:)

És a barátom szerint a birtokunkon prímán el fog férni egy ilyen kis veteránautó, és lehet majd dolgozni rajta. Őt is érdekli a projekt, már azt beszélik, hogy beszereznek mellé még egy őskori Pannonia motort is. Legalább is azt hiszem ez a neve.

Pedig semmi kedvem se volt menni, csak vigyorogtam ki a fejemből, hogy anyu örüljön, ahogy előttem tipegett a jövendőbelijével, és akkor ott volt egy nagy tócsa a lábam előtt.

Hát kicsim a kis tócsák, pont olyan gonoszak, mint a hattyúk!

Láttam, hogy csak egy kis felületi víz, nem volt kedvem arrébb lökni a Tomit, hogy kikerüljem, hát beleléptem. Még kicsit rá is dőltem gonoszul, gondoltam lefröcskölöm ezt az erény bajnokát itt mellettem.

   Hát térdig lemerültem, valami fedő nélküli vízcsap vagy mi volt, és elvesztettem az egyensúlyom. Szokás szerint ugye, lezserül zsebre dugott kezekkel slattyogtam nagy kelletlenül, ami szintén felvett rossz szokásom, egy vérszegény sikollyal előre borultam, és pont hátba fejeltem az új apámat. Szegény András annyira meglepődött, hogy kutyába, négykézláb tette meg a következő néhány métert, anyut is magával vonszolva a kezénél fogva. Ráadásul a sportcsukám meg beragadt a mélyben.

  Az ütődött öcsém röhögő görcsöt kapott, miközben előbb anyut szedte fel a földről, aztán engem próbáltak Kakukkal kiszedni a gödörből, mert álltam csak benne, mint a rendíthetetlen ólomkatona, nem egyszerű arckarakterisztikával.

 Álmos voltam fáradt és rosszkedvű, csak egy hajszálon múlott, hogy nevettem, és nem haragudtam meg rájuk, ahogy kiröhögtek! És az a pata öcsém még elvonszolt volna térdig vizes nadrágban cuppogó cipővel, miután félmeztelenre vetkőzött és kihorgászta a csukám. Inkább hazamentem anyuval és milyen jól tettük, mert hatalmas felhőszakadás jött, a férfi szakasz, mint a kiöntött ürgék, olyan vizesen érkeztek haza.

Március 27! Boldogság!:)

Azért jó volt ez a hónap! Sok ünnepelnivalóval, mert a szomszéd bácsi meg a Luca szülinapja mellett még ott volt az apué is, így a hónap vége felé. Aztán voltak még névnapok. Megtartottuk a Tomiét is, aztán majd decemberben is, mert ünnepelni, bulizni a családdal jó!:)

Próbálunk több név-és szülinapot egyben megtartani, mikor együtt vagyunk mind. Volt még Ildi napunk, meg a barátomnak is most volt, és még a Cleonak és a Gabinak is.

Szóval tele voltunk bulikkal, és jól éreztük magunkat. Egészen jól összekovácsolódtunk már.  Olyan jó barátság alakult ki köztünk, hogy az Ildi is gondolkodóba esett, hogy talán érdemesebb lenne neki is felkerekedni velünk. Ott kint talán mindkettőjüknek több lehetőségük lehetne, vagy ha nem, hát legalább világot látnak, és a Luca megtanul tökéletesen angolul.

És 30-án megtörtént az óraátállítás is, melyhez fűződő érzéseit öcsém ezzel a kis képpel fejezett ki, roppant találóan.:)